A Szív, 1979 (65. évfolyam, 1-12. szám)
1979-04-01 / 4. szám
181 igazságtalan volt. Az evangéliumi szeretet is tevékenységre serkentett ezeken a területeken. De az ilyesmi fogós kérdés. Hogyan kerülhetjük el a paternal izmus látszatát? Meddig kell mennünk? Meddig mehetünk? Hol kell megállnunk, mert munkánkat vagy a nép nem érti meg, vagy a hatóságok? " "Mindjárt tevékenységünk kezdetén egy kisegyüttes alakult ki körülöttünk. Világiak, néhány pap és apáca. Lehetett negyven ember. A megválogatásnál csak arra ügyeltünk — főképp a világiaknál — hogy brazíliaiak legyenek. Mert az a tapasztalatunk, hogy az itteni körülményekkel, értékekkel és lehetőségekkel e- zek jobban tisztában vannak, mint a bevándoroltak. Sokat köszönhettünk annak az egyházmegyék közti szervezetnek, amelyet CIMI-nek hívunk és tulajdonképpen az indián ügyek kommissiója egyházi vonalon. Ez a kommissió ébresztette a brazil papságot arra, hogy az indián lelkigondozás egy egészen új világ a mi számunkra. Amikor munkásainkkal és kisgazdáinkkal foglalkozunk, nem gondolkozhatunk a régi, megszokott pasztorális keretekben. A CIMI értette meg velünk, hogy az Egyház nem önmagáért van, hanem mindenkiért. Nem szabad a régi klerikális keretekben gondolkoznunk. A világiak is az Egyház. Nagyobbra és többre kell tartanunk őket, mint a múltban. Több befolyást kell biztosítanunk számukra az Egyházban, mint eddig. Természetesen, egy egyházmegye élén mindig a püspök áll. De nem diktátorként, nem mindenkitől elkülönülten. Nálunk az egyházmegyei tanácsok, amelynek világi tagjait maguk a hívek választják, igazi konzultatív jellegű munkát végeznek a püspök körül. Hozzászoktattam őket, hogy félelemmentesen hallassák szavukat és véleményüket mindig kikérem. Csak hozzászólásuk után ismertetem a magam álláspontját. És a tanácskozások végén nem mindig az én álláspontom lesz az irányadó. Ez persze szokatlanul hangzik olyanok előtt, akik nem tudják, hogy Brazíliában, főként az utóbbi években, milyenné fejlődtek az egyházi kisközösségek. Egy kisközösség ereje mindig a párbeszédben van. A dialógus módszere tőlük terjedt át a lelkigondozás plébániai és egyházmegyei módszereinek stílusába is. A nép, a hívek véleménye még kimondottan lelkipásztori kérdésekben is fontos, hát még a Don Pedro - híveivel (a szemüveges)
