A Szív, 1979 (65. évfolyam, 1-12. szám)
1979-03-01 / 3. szám
138 mert nekik viszont az egyszerű élet felel meg, a természet — vagy Jézus — atmoszférája. iatal mérnökünk elkezdte élni a karthauziak életét, melyben u- gyan nincs "memento mori" — emlékezz a halálra-köszöntés, egyszerűen a- zért, mert nem is találkoznak, tehát nem is köszönthetik egymást — sem koporsóban alvás, mert nincsen koporsójuk. Ellenben van magány, mely lehet édes, lehet gyötrelmes — van böjt, napjában egyszeri étkezés — és van virrasztás, éjféltájt énekelt matutínum- mal. Elég nehéz élet; van olyan jelölt, aki jön, megrémül és távozik. Van, aki, mint öreg jegesmedve, negyven-ötven évig is kibírja a kolostorban. Don Paolóra nemsokára felfigyeltek az olasz rendtársak is, és megtették gondnoknak. Találékony volt, ügyes és mérnöki tudását is latbavetette. Csirke -költő gépet szerkesztett, hód tenyészetet kezdeményezett, a kolostor kezdett anyagilag rendbejönni. Csakhogy dón Paolónak cserébe fel kellett áldoznia kedves magányát; ő volt az összekötő kapocs az emberekkel, minden a- nyagi teher az ő vállára hárult: tárgyalt, autót vezetett s a város boltjaiban jól ismerték szálas, fehér ruhás, fekete köpenyes alakját, kopaszra nyírt fejét, VI. Pál pápához csalódásig hasonlító arcát. Szerették: igazságos volt és férfias, személyi dolgokban határozott. A cinteremben (coemetérium, templomkörüli temető) fű- és virágnélküli sírhantokon sírna fekete keresztek állnak név nélkül. Név csak a prior, az elöljáró keresztjén áll, neves a névtelenek között. Hát ide vitte fel Isten a mi gondnokunk dolgát: megválasztották priornak Calciban, Píza mellett, s így jogot formálhatott arra, hogy fekete keresztjére - majd annak idején — név is kerüljön. Két megjegyzésem is volna. Egyik az, hogy a karthauziaknál priornak csak egészen kiváló rendtagokat jelölnek, A halotti emlékkönyvekben nem igen avatnak szentté senkit; azonban ha valakiről megjegyzik, hogy "vixit laudabiliter in ordine" - dicséretesen élt a rendben -, fölér egy kisebb szenttéavatással. Másik, hogy magyar származású prior a karthauziaknál, Olaszországban, tudtommal még nem volt; így tehát azoknak, akik ezzel foglalkoznak, ez a körülmény érdekes adat lehet. Sajnos, Pál atya nem sokáig gyakorolta hivatását: azt az életet, melyet XI. Piusz bullájában "Umbratilem, re- motumque" — árnyékszerűnek és távolinak — jellemzett, felváltotta azzal az élettel, mely Newman bíboros szerint: árnyékon és képeken túli igazság. f^%z áldozat az egyházban a külső tTuk működés aranyfedezete. Jézus a- lázatos engedelmességgel, szenvedéssel és halálával váltotta meg az emberiséget. Pál atya hathatósan közreműködött ennek az aranyfedezetnek a gyarapításában. Hogy mi vitte rá, miért zárkózott el az ismeretlenségbe, miért áldozta fel magát? Örök titok marad. Rákbetegség vitte el 1968-ban. Nekem jóbarátom és mindvégig iskolatársam volt dón Paoló, most pedig, halála után büszkeségem és bizodalmám.
