A Szív, 1979 (65. évfolyam, 1-12. szám)

1979-03-01 / 3. szám

104

szántott hullámod! Tenger, ha a porom szét- szállna színeden! Ha odamerülne, ahonnan minden élő ébredt, vette az első mozgást. Ha elkeveredne anyagom Anyagoddal! Algák, moszatok, élő sejtek közt oldva-osonva, ha tápláléka lehetnék új formábafogott létnek! Szent a te méhed, Tenger- Anyánk! Ezt súgja a halk szá s dobogja a szívem.

Míg itt járok a parton, im’ a szívemben lüktet a hullámod. Itt bent a létem kellős-közepén zúg, árad, mormol az erőd, a ritmusod, életed, itt benn! Testem széthulló fáradt-száradt odvaiban suttog virgonc, örökifjú nagy erőd, Élet termője,

Tenger! Isten hű szolgája, hozzád fordul a lelkem: add temetkeznem benned, s ami lélek bennem, hadd szálljon szabadon szent páráddal föl az egekig!

Tenger, te temess és te emelj fel, emelő sóhajtásod erejével mutasd az utat odatúlra, ahol már tárt létével vár az Örök Szülő moraja, ölelése, - a tárt karú Nagy Szeretet, az Isteni Tenger!

Föld fia, ember...

Odakint milyen dühöngve vágtat az élet!

Örökös viharokban perdül a Föld, tengelye ingva keres biztonságot az űrben. Takarója,- vékony föld-takarója - alatt az izzó lángok dörögnek, fenyegetnek s bár látszatra sima a felszín: a kék tenger fehér-habosan csapja az arcát neki a sziklás partnak. A Négy Évszak cserélve iramlik, jön s megy. A Változás Világa ez, amiben élünk. Ó, emberek, a Történelmünk!

A szégyen sorozata: ember az ember gyilkosa szemtől szembe, orvul, kicsiben-nagyban, szüntelenül! Bűneink sorozata! Az önzés uralma évezredeken át! Mennyi halál, vész, iszonyat, gyűlölet, gyilkosság fűzére koszorúzza a homlokodat, Föld!

A gőg, az erőszak, a gonoszság, önzés tombol! Bennünk tombol a szennyes hullám. Van-e menekvés? Hova futsz? Hol van a béke, öröm, egyensúly, biztonság, nyugalom? — Nem futhatsz magadon kívül, — odakünn is tombol ez a bűnös orkán. Magadba zuhansz? Magadban is az van, ugyanaz!

Csak oda nézhetsz, — kezedet imára kulcsolva, —