A Szív, 1978 (64. évfolyam, 1-12. szám)
1978-02-01 / 2. szám
59 A templom a hit, a vallás látható jelképe. Ám ha nem vigyázunk, kétes értékű célok takarójává, a politika, az üzlet álcázójává lehet. A templom szentély, menedékhely, sérthetetlen tekintély. És éppen itt a nagy veszély, hogy visszaéljünk vele. Mind a zsidók, mind az egyház története jó példa rá. A fölületes szemlélő is nem egyszer döbbenten látja, mit csinált az "Isten népe" a vallásból, a templomból, a törvényből az Ószövetségben. De még a hitetlen, a kívülálló is méltán csodálkozik azon, amit a keresztények csináltak nem egyszer Krisztusból, az evangéliumból! Szerencsére Istennek gondja van népére. Az Ószövetség korában prófétákat támasztott soraiból, akik újra meg újra megtisztították a templomot, az ősök hitét, a kinyilatkoztatott vallást. Jézus maga is vállalta ezt a hálátlan, de nagyon is üdvös szerepet az A- tya iránti nagy buzgóságában. Nagytakarítás Isten házában! Kíméletlen következetességgel kidobált, kiűzött belőle mindenkit és mindent, ami nem volt összeegyeztethető Isten végtelen szentségével, a hit egyszerű magasztosságával, az üdvösség igazi érdekeivel. Kötéllel, szent haragban... Az Egyházban a szentek, a zsinatok és nem egyszer az Egyház lázadó, fanatikus fiai veszik kezükbe hivatva vagy csak úgy magánbuzgóságból a méltatlankodó harag kötelét, hogy rendet teremtsenek Isten templomában. Nem annyira az a baj, hogy az Egyházban is volt már ilyen nagytakarítás, hanem inkább ott van a hiba, hogy nem volt elég sokszor, vagy nem mindannyiszor, ahányszor kellett volna. Ő- szintén szólva az Egyház "semper reformanda", szüntelenül, állandóan rászorul erre a nem egyszer fájdalmas, rejtegetnivaló, de nagyon is szükséges tisztogatásra. Ne várjuk, hogy éppen a lázadók, az eretnekek, vagy ami még kellemetlenebb volna, a kívülállók, az üldözők, az ellenség tisztítsa meg a maga brutális módján a templomot. Azokat jobbára nem annyira az Isten dicsősége iránti buzgóság vezeti, tehát félő, hogy éppen a jót, a szükségeset kivetik, összetörik és meghagyják a károst, a fölöslegest, a nem kívánatost. És nem szabad sajátmagunkról se megfeledkeznünk. Mindenegyes hívő, pap, szerzetes is rászorul az időnkénti, sőt állandó tisztogatásra. A Szentlélek eleven templomai mi vagyunk! (I.Kor. 6,19) Vizsgáljuk meg tehát őszintén és bátran: nem vagyunk-e titokban vagy nyíltan az ördög tanyája, az evangéliumot meghazudtoló erkölcsi-lelki zsibvásár, az Isten dicsőségét elhalványító, hitünket, erényeinket elrabló, nyerészkedő kufárok barlangja?! Ha ugyanis mi, az Egyház fiai, a hivatalos, örök, kiszemelt takarítók elfelejtenénk vagy elmúlasztanánk lelkiismeretesen kisöpörni az Egyház templomát, megeshetik, hogy Isten maga veszi kezébe a templomtisztogatás nagy művét. Isten ítélkezik hűtlen és háládatlan népe fölött, mint azt nem egyszer tette az Ószövetségben Jeruzsálemmel, a babilóniai, görög és római — vagy korunkban a 20. század barbár söprűi által. Az Egyházban, az Egyházra is sok
