A Szív, 1978 (64. évfolyam, 1-12. szám)

1978-10-01 / 10. szám

480

meg nem született életet védték, a civilizáció szemszögéből progresz- szív lépésként könyvelték el. — celibátus. Nem tudom sehogysem bevenni, hogy egy protestáns lelkész - ha egyébként a körülmények és adottságok egyformák — olyan kötetlenül szabad hívei szolgálatában, mint nőtlen katolikus ellenpárja. Arra sincs sehol bizonyíték, hogy a celibátus érzéketlenebbé, meleg személyes kapcsolatra képtelenebbé tenné a katolikus papot, mint a hasonló korú és műveltségű házas embert, - fejlődés-elmélet. Hogy a katolikusok ellenkezése ezzel az elmélettel szemben megszűnőben van, az nagyrészt annak következménye, hogy beláttuk: Isten stílusa csak megkapóbb, ha lépésről-lépésre működik közre a világgal. — kommunizmus. Elutasítása a katolikusoknál a múltban főként arra alapozódott, hogy ’’istentelen”. Persze, hogy az. De a kapitalizmusban is van ilyesmi. Szerintem sokkal jobb és meggyőzőbb lenne, ha az lenne fő kifogásunk a kommunizmus ellen, hogy ’’embertelen”. — ökumenizmus. Mintha a szakemberek, a- kik pl. az ’’áteredő bűn” természetének minden egyháztól elfogadható meghatározását keresik, elfeledkeznének arról, hogy a hagyományos protestáns felfogás a világról, a bukott emberi természetről (és kedvtelésekről, mint: szerencsejátékok, tánc, italok, kártya és nemi é- let) a katolikusnál jóval pesszimistább. - válás. A múlt század elején házasságra lépő eleink arra számíthattak, hogy átlagban 12 évig fog tartani kapcsolatuk (amíg a házasfelek egyike meghal). Ma a házasságok négyszer annyi ideig tarthatnak. Szerencsétlenségünkre, az Egyház nem tesz meg mindent, hogy az emberekben fejlessze az ügyességet és mesterfogásokat a türelemben, az újra megbékélésben, a páros élet izgalmassá és kalandossá tételében. Pedig minderre szükségük van azoknak, akik egy hosszan tartó életközösségre vállalkoznak.

(Sxzrek közül választott ki bennünket az Úristen magasabb hivatásra; többször mondta, hogy legyünk a ”világ világossága” és a ’’föld sója”. Felszentelésünkkor isteni hatalmat nyertünk, és azóta keresztelünk, áldunk és megbocsátjuk a bűnöket a Szentháromság nevében. Lelkiismereti problémákat kell megoldanunk, világos és helyes tanácsokat kell adnunk, amelyeket a hívek követhetnek. Kényes természetű dolgokban életfontosságú utat mutatunk, megajándékoznak minket az emberi bizalommal. E hatalom megreszketteti az emberi szívet: nem fenyeget- e közben az a nagy veszély, hogy alkalomadtán a tekintély hatalmaskodásba fordul, hogy dogmatikus súlyú kijelentéseket teszünk ott, ahol az fölösleges, önsze- retetböl visszatartjuk az Istennek kijáró dicséretet és tömjént? Testvérek, ne háborodjunk föl! Feltűnni, felfuvalkodni, uralkodni, elsőnek lenni — papi sorsunk örök kísértései! Ki az, aki még nem sóhajtott föl közülünk, keservesen, mikor megpillantotta e kísértés arcát, mint félelmetes csapást legszebb munkája mélyén? Alázatosság, csak az alázatosság segít nekünk. Gaston Courtois