A Szív, 1978 (64. évfolyam, 1-12. szám)
1978-09-01 / 9. szám
393 De megy, siet, míg csak majd elesik a test s végül, végül jön a Csend. A te Csended. Addig? Lohol velem és bennem és körülöttem az óraketyegésű napi élrt. Addig imádkozom egyensúly, béke, hűség, erő, nyugalom, türelem után. Majd ha a végső csend eljött, elhallgat bennem az élet szava, a küzdés, a várakozás, az imádság. Akkor már csend lesz, csupaimádság végső pontja: a Te Csended. Himnusz (zárójelben) (Ha vállaltam volna a nyelvi átállást és nem magyarul, ahogy életem gyökere bíztat, kötelez, köt le magának, de elvágva az élő, vérző nyelvi-csomókat, ha e röpke, tömör, szívből fakadó hitbe, reménybe fürösztött himnuszokat angolul írnám, - énekem hangja talán már ismert is lenne, - de én /elveszett/ maroknyi kis nép mégkisebb hangja, szinte csak magamnak élem, érzem, énekelem az énekemet. íme, nem sajnálom magamat. Az örök himnusz, a zsoltár hulljon a tengerpart fövenyére itt, ahol élek, - tenger vize, hullám, kapd föl, vedd a karodba, dobd fel a kék ragyogó égre, ahol Isten napja mosolyog! Vegye át e magyarul zárt éneket a könnyű-arany napfény, dobja a súlyos-zöld hullám a magasba, az Isten elé, aki Uram, a sorsom Fejedelme. A szívem a markomban, az egész létem a kezemben, ha énekelek s ha nem hallja embertás, ha nem érzi-érti velem senki, mégis, ez az ének boldog hang: egy ember, aki szeret, hisz Benned, magát Karodba veti, szól Hozzád, Isten! Vedd a fohászát, szívdobogását, lelkét, az egész lényét /magyarul bár/ vedd a kezedbe, ahogy ajánlja, jószívvel, nagyszívű Lélek, Isten, Teneked!) Béky Gell ért ELMÉLKEDÉS JAPÁN MÓDRA... 56 y Hétköznapokon a közeli nővérek kis házikápolnájában szoktam misézni. Utam egy kis emeletes ház előtt visz el. Keskeny kis udvara van, a kapunál mindössze annyi hely, hogy egy autó elfér rajta meg a lakók ki-bejárhatnak a betonozott garázson keresztül. A garázs csak egy könnyű tetőből, inkább modern "fészer”, két oldala nyitott. Marad egy pár lépésnyi hely, untig elég a ház csemetéjének - alig tíz éves — ahhoz, hogy reggelenként harsány hangon buzdítva önmagát, a japán kardvívás sok gyakorlatot kívánó mozdulatait elsajátítsa. Mert ott ugrál a gyerek már vagy harmadik esztendeje minden áldott reggel, télen-nyáron egyaránt, ú- jabban mezítláb (télvíz idején is), a- hogy az már egy japán kardvívóhoz illik. Én is, a nővérek is, csodálkozunk a kisfiú kitartásán. A mai fiatalság híres arról, hogy nem képes kitartani, hogy hamar beleun mindenbe, könnyen kedvét veszti, nincs benne érdeklődés, nem lelkesedik már annyira. Már a papjelöltek, szerzetesújoncok (férfiak és nők egyaránt) is félnek az elkötelezettségtől, egy egész életre szóló fogadalmaktól és csak ideiglenesen, rövid i- dőre, néhány évre, próbaképpen szeretnének belekóstolni az istenszolgálatba. Szeretnék a hátsó ajtót mindig nyitva tartani: ki tudja, mi minden nem adódik még az istenszolgálat elő- reláthatatlan évei alatt? Ami biztos, biztos. Házasság dolgában is nagyobb az érdeklődés a válás lehetőségeivel szemben, mint egy egész életre való hűség irányában. - így van ez Japánban is. Itt még talán jobban érezzük az 1
