A Szív, 1978 (64. évfolyam, 1-12. szám)
1978-01-01 / 1. szám
41 Barátunkat. Egyszerre vagy harmincán indultak a templom különböző sarkaiból az oltár felé erre a felszólításra. Ica még megigazította Kis Pipin nyakkendőjét, mielőtt az az oltárhoz lépett volna... |ca és Sári éppen a kávéscsészéket mosogatták a káplánszobában, amikor egy elegáns autó stoppolt le a plébánia előtt. Meglepetésük csak fokozódott, amikor az autó eleganciájától eltérően egy magas, őszhajú, papi civilbe öltözött úr szállt ki belőle. Az ilyesmi nem szokott jót jelenteni. Az ügy még izgalmasabbá vált, amikor az őszhajú papi egyén egyenesen a káplánszobába nyitott be... kopogás nélkül. A meglepetés sora ekkor azonban már a vendégen volt, mert nem számított erre a látványra: a rádió bömböl, sztárfotók a falakon, a sarokban a kávéfőző rotyog és mindezek "tetejébe" két ijedtszemű leányzó, akiknek ha az életkorát összeadja, nem jön ki a negyven... —... Hol van a főtisztelendő úr? — nyerte vissza hivatalos szerepét a vendég. A két lány szinte egyszerre szólalt meg: — Mindjárt itt lesz... — Neki csináljuk a kávét... — Temetni ment... — A püspök helyett... — toldotta meg még Sári, hogy ezzel a "viccel" oldja fel a feszültséget. Még mosolygott is hozzá. — Hogyhogy a püspök helyett? — rökö- nyödött meg a magas papi vendég. — Úgy tanultuk hittanból, hogy a plébánosokat meg a káplánokat nem az Ur Jézus találta ki, hanem az apostolok bízták rájuk azt a munkát, amit ők már nem győztek elvégezni. A vendég érezte, hogy most valamit mondania kellene az ésszerű munkaelosztásról, de betoppant a káplán, azaz Kis Pipin. — Nagyon örülnék, ha püspökatya elfogadna egy kávét, annál is inkább, mert magam is bevennék egyet. Ica és Sári olyan bambán bámultak a vendégre, mintha legalábbis egy Marslakó pottyant volna közibük. A püspök pedig csak a szemével intett a káplánnak, hogy a- mit mondani akar, az nem tartozik a "gyerekekre". Kis Pipin kávét töltött és csak mintegy mellékesen szólt oda a lányoknak: — Nem akarjátok befejezni a vasárnapi plakátot? Ott van a tanácsteremben. Ragasztót adok. Tessék... A püspök igyekezett átható tekintettel szuggerálni a káplánt, miközben kávéját ke- vergette: — Értesültem róla, hogy főtisztelendő úr nem tartotta meg a litániát Péter-Pál ünnepén. — Egy áhítaton vettem részt... — Vidám zenés áhítaton? Mi? —csattant a püspök hangja. — Misézgetünk nyakkendőben?! Gitározgatunk?! Kötelességeinket pedig szépen elmúlasztjuk?! Illegális csoport- munkára, ifjúsági szervezkedésre bezzeg van idői Litániára, imádságra természetesen nincsen! Dehát mit várjon az ember?! Csak körül kell nézni: sztárok, gitár mindenütt a falakon, valahol a sarokban egy pici feszület is. Mondd, édes fiam! Hogy képzelted te egyáltalán a papi életedet? Gondolod, hogy véletlenül hozunk olyan intézkedéseket, hogy a templomi gitárpengetést csak az én engedélyemmel lehet megtartani? De jó, hagyjuk csak a püspököt! Az neked úgyis csak egy... egy... nem is tudom, mi. De a pápa intézkedéseit! Legalább azokat tartanád be! Milyen alapon misézgettek ti csak úgy nyakkendőben? Milyen alapon mondasz engedély nélkül négy szentmisét egy napon? Mert, ahogy hallom, az a nyakkendős mise már a negyedik volt neked aznap. No és a lelkipásztori felelősség?) Mondd! Mi lesz ezekkel a fiatalokkal, ha a rendőrség a te szórakozásaid miatt lehetetlenné teszi egész életükre őket? Erre nem gondolsz, ugye?! Neked könnyű. Nincs családod, te már végzett ember vagy. De ezeknek a szegény fiataloknak az egész jövőjét tönkreteheted. Tudod, hogy az ilyen illegális szervezkedést nem tűrik a hatóságok! És ráadásul miért kockáztatod a biztonságukat?! Gitárpengetésért, meg nyakkendős misékért! Már-már azon gondolkodom, hogy... Mi az? Mit babrálsz ott az asztal alatt? — Csak a kazettát cserélem ki a magnóban. Mert természetesen felveszem az égé
