A Szív, 1978 (64. évfolyam, 1-12. szám)

1978-08-01 / 8. szám

375 bevételével nem fejlődhetett a Francia Akadémia tagjává. Amikor azonban a franciák kromozóma-specialistája, Le- jeune, odáig ment engedékenységben, hogy Ádámot és Évát is elfogadható­nak tartotta azon a címen, hogy min­den embernek azonos kromzómaszáma révén azt mondhatjuk, hogy mindnyá­jan testvérek és nővérek vagyunk, a müncheni morálteológus, Gründel, közbeszólt és kijelentette, hogy az Egyház nem formál jogot többé a maga számára ahhoz, hogy az ember­ről, a világ és az élet keletkezéséről természettudományos kijelentéseket tegyen. A szentírási leírásokat ezekről soha nem lett volna szabad szószerinti értelemben venni. Az Egyház ma pusz­tán abból indul ki, hogy a föld, a világ­mindenség keletkezésének egy teremtő aktus a magyarázata. Ha a tudomány azt feltételezi, hogy az univerzum tíz milliárd évvel ezelőtt keletkezett, ezt a megállapítást tudomásul veszi és tiszte­letben tarthatja a teológia. Elvégre a tudománnyal együtt ő is úgy véli, hogy a fejlődés azóta állandó folya­a koegziszten ^ teológia és a tudományok békés e- gyüttélésének ezt a formuláját Mün­chenben ellentmonás nélkül vették tu­domásul, jóllehet egy hasonló ajánlatot XII. Piusz 1951-ben még visszautasí­tott. Róma akkoriban a tudományos világ egyik tézisével, a véletlennek a fejlődésben és az élet létrejöttében tu­lajdonított szerepével nem tudott meg­békélni. Ezzel kapcsolatban mondta egy ma tekintélyes teológu, hogy Is­tent hézagpótlékként sokszor olyasmi megmagyarázására használtunk, ami matban van a földön és a világminden­ségben. Azt is mondhatjuk, hogy a te­remtés még nem fejeződött be, s ha az ember ma fejlett tudása és a technika révén képes beleavatkozni a fejlődés folyamatába, tulajdonképpen munka­társa lett a teremtésnek. Az Egyház egyébként készen áll arra, hogy a ter­mészettudományok minden igazolt kijelentését magáévá tegye. Ha ezt a felfogást nem is osztotta százszázalékban minden jelenlévő tu­dós és teológus, von Weizsaeckernek azt a megfogalmazását valamennyien elfogadták, hogy a hit és a tudomány megbékélhetnek egymással, ha az Egy­ház felhagy régi és tudományosan tart­hatatlan álláspontjainak hangoztatásá­val, a tudomány pedig a maga illeté­kességének határain belül marad. Az Egyház nem teheti a hitet a tudás he­lyébe ott, ahol a tudás lehetséges, a tu­domány pedig nem állíthatja, hogy biz­tosan tud valamit, amikor tulajdonkép­pen csak feltételezi. - mint pl. hogy az élet a semmiből lett, vagy hogy kémiai reakciók eredménye. cia formulája különben érthetetlen volt előttünk. Egy tudós (ugyanehhez a témához): Mi meg a ’’véletlent” használtuk hézagpót­léknak ott, ahol valamit nem tudtunk. Ennyi türelem és engedékenység láttán, mondhatjuk-e, hogy nincs töb­bé konfliktus a hit és a tudomány kö­zött? Lényeges ütközőpontok vannak még, s ezekről is beszéltek München­ben. Az Egyház késznek mutatkozik minden természeti jelenség természet- tudományos szemszögből bizonyított magyarázatának elfogadására, de ra-

Next

/
Oldalképek
Tartalom