A Szív, 1978 (64. évfolyam, 1-12. szám)
1978-08-01 / 8. szám
364 tóbbi vallomást, a mai "haladó egyház" kritikáját emelte előtérbe. Igaz, magának a könyvnek1 a borítója is azt engedi sejteni, hogy a Szerző ezt a vallomást tartja a leglényegesebbnek. A könyv fedőlapján Hans Fronius 1974- ben készült rézkarcának reprodukciója látható: "a merülő székesegyház". A megbillent Notre Dame alámerül a tengerbe (özönvízbe?), fölötte néhány sirály kering... Valóban, Green könyve végén, mielőtt megismételné 1916-ban tett hitvallását (ekkor tért át az anglikán vallásból a katolikus hitre), meglehetősen sötét képet fest az egyház mai helyzetéről. A könyvkereskedésekben egy vörös szalag fonja át a könyvet, a- melyen ez a szöveg olvasható: "Ha az Egyház lehanyatlik, valamennyien lebukunk". Julien Green lelki útját jól ismerjük háromkötetes Önéletrajzából és Naplóiból. A Journal X. kötete tavaly jelent meg. Ebben már ezt olvashatjuk: "A hit ma is itt van, mélyen gyökerezik lelkemben, de vajon a zsinat utáni Egyház vonzott-e volna úgy, ahogy azt 1916 Egyháza tette? A kérdésfeltevés nem válasz-e egyben? Úgy szerettem az Egyházat, ahogy az ember egyszer szeret életében. Az bizonyos, hogy ha kizárnánk az engesztelő áldozat valóságát, ahogy ezt Luther, Calvin, Zwingli és az angol reformátorok tették, a mise nem lenne többé mise, sem az Egyház Egyház. Akkor eggyel több protestantizmus lenne a világon." Julien Green új könyve tulajdonképpen ezeket a töprengéseket variálja az életút felvázolása után. Nem ismétli meg mindazt, amit önéletrajzában, naplójában, sőt regényeiben is elmondott szellemi kalandjáról, inkább a lényegre összpontosítja figyelmét, kiegészít: célja az, hogy mostani vívódásait a múlt élményei alapján érthetőbbé tegye. Julien Green Párizsban született 1900- ban, Virginiából származó amerikai szülőktől, akik az északamerikai polgárháború (Dél elszakadása) után telepedtek le Franciaországban. Julient anyja az anglikán vallásban nevelte, de keresztanyja ír katolikus volt, és Eleonóra nővérét is katolikusnak nevelték. Eleonóra szobájában volt egy gipsz-feszület, amelyet később Julien kapott meg, és ott függött egy kármelita apáca képe. A Passy utcában, ahol Julien nevelkedett, két világ — a protestáns és a katolikus — egyszerre jelen volt. Eleonóra egszer egy "elvarázsolt helyre" vezette öccsét. A kert bejáratánál egy grottában gyertyák égtek, és egy sziklán kék-fehér ruhába öltözöttHölgy állt. Ez a látomás döbbenettel töltötte el a kis Julient. Nem sokkal később anyjával a Tuileries kertje mellett sétált; észrevették, hogy a tömeg egy re- verendás papot üldözött, hogy a Szajnába lökje. 1905-ben történt ez. Julien Green ötéves korából ezeket a "katolikus" emlékeket őrizte meg. De ebből a korból van egy misztikus élménye is, amelyet naplóiban is 1 J. Green, Ce qu'il faut d'amour a íhőmmé, Plon, Párizs, 1978, 160 lap. A cím a könyv végén lévő hitvallás utolsó mondatából való: Hiszek a szeretetben, hiszem, hogy ami szeretet kell az embernek, azt megadta nekünka szeretet: a Szentlélek.