A Szív, 1978 (64. évfolyam, 1-12. szám)
1978-08-01 / 8. szám
i EGY VOLT HADIFOGOLY EMLÉKEIBŐL: NAGYBOLDOGASSZONY 356 MARIUPOL - Máriafok, 1948. A hogy hallom, mostZhdanovgradnak hívják... Az Azovi tenger északi oldalának közepén terül el. Körülötte van négy hatalmas város: gyárvárosok, bennük kizárólag ü- zemek vannak, mégpedig a legnehezebb gépipari megmunkáló berendezésekkel, vas- és acélolvasztókkal, öntó'dékkel... Táborunkhoz legközelebb a Zhávod Ilyich (Iljics-gyár), mintegy fél órára esett. Ott volt a legközelebbi bejárata meg az őrház. Szegesdrótokkal volt bekerítve, megfelelő' látótávolságokban őrtornyokkal. A területe pedig keresztbe-hosszába mintegy két- három órai út, dróttól szegesdrótig... Valamikor 1948 őszén érkeztünk ide, de annyira leromlottan, hogy a tábor vezetősége nem osztott be munkára, sőt még az é- lelmi járandóságunkat is megduplázta... Csodálatos klímaváltozást tapasztaltunk. A sztyeppék északi jeges szele ide nem jutott el, mert a terep változó magassága útját állta, másrészt a tenger enyhítő melege, de főleg az úgyszólván állandó déli szél, nagyon megenyhítette a hideget. Láttunk havat is, télen, sőt egy-két alkalommal a pufaj- ka is előkerült, de csak ritkán és a hó is hamar eltakarodott. Az itt élő foglyok igen jó testi kondícióban, aránylag jól öltözötten... A szobák, folyosók tiszták, falaik olajfestékkel festve, katonai ágyak, szalmazsák, lepedő... Az udvaron hatalmas virágágyak, már hervadóban, de mi lehetett itt nyáron?... Két színes szökőkút... Az egyik épületszárnyban nagy színházterem, igen szépen dekorálva, színész kellékekkel gazdagon felszerelve. - Mintegy 18-20 tagú elsőosztályú zenekar... Emberi bánásmód... Szóval szép helyre érkeztünk. Ez vol a MINTA TÁBOR, ezt mutogatták az oroszok mindenkinek, főleg az idegen nemzetbeli bizottságoknak. Ebben a kellemes környezetben nagyon élveztük a hosszúra nyúlott vénasszonyok nyarát... És — és azt, hogy múlóban volt az éhség-fájdalom, mert az tud ám fájni, az ízeiben érzi az ember - ha annyit evett, hogy az ujjával eléri, akkor is éhes... Aki nem próbálta, nem tudja. Mi tudtuk... Sok minden történt ottlétünk alatt, szólok ezekről is egyebütt. Mikor már egy kissé feljavultunk, a tábor melletti fűrésztelepre osztottak be minket. Nem sokat dolgoztam ott, mert pár nap múlva hívattak a táborparancsnokságra. Egy félszemű orosz őrnagy fogadott. Pest ostrománál vesztette el az egyik szemét. Valami szilánk... Mi csak a félszemü Bilinek becéztük. Ember volt, jól bánt velünk, valamelyest magyarul is megtanult. ö volt a tábor munkaügyi minisztere. Kezet nyújtott: Zdractvujte tovarisch, sadi- tes, (üdvözlégy, bajtárs, üljél le) és egy székre mutatott. - Azt hallottam, hogy te mérnök vagy és kitűnő villanyheggesztő is. - Hát ezt honnan tudod? kérdeztem. Ismered Vaszilij Tormást? - mondta. Az egyik magyar vasgyárban volt valamikor üzemvezető, ugyanott meg én ellenőriztem a katonai munkákat, innen ismertük egymást. Itt a táborban futottunk össze. Vaszüij üzemvezető volt az Ilyich-gyár 7. számú üzemében, és mint üyen, igen nagy tekintély. - Hol dolgozol? - kérdezte.Mondom, a fűrésztelepen. -No, az nem neked való munka. Majd én segítek rajtad... óval az ő ajánlatára, már másnap reggel vele mentem a gyárba. Onnan kértek még egy üzemlakatosi csoportfőnököt... Ivan Ivanovich Fedoriv, az üzem főnöke, akihez barátom elvitt, igen végig mustrált. - Hogy hívnak? - kérdezte. Rajtam ragadt már valahogy a Vologyka név, így mutatkoztam be. - Gyere velem! - szólított fel és valahonnan a vacakok közül két vaslemezt keresett elő. elvitt a heggesztő felszereléshez és felszólított, heggesszem össze. Meg
