A Szív, 1978 (64. évfolyam, 1-12. szám)
1978-06-01 / 6. szám
275 mány is megelégedéssel vette tudomásul a változást, mert így az egyházkormányzati beosztás egybeesik a politikaival: cseh-morva és szlovák egységbe vonva az egyházmegyéket, a két autonóm népköztársaságnak megfelelően. Azt aztán csak a jövő fogja megmutatni, hogy a rendszer az új egyházi beosztást építésre vagy rombolásra fogja felhasználni (pl. a két püspöki kar szembeállítására, egymás ellen való kijátszására). Hogy a jövő itt sem sok jóval kecsegtet, azt sejtteti Msgr. Julius Gábris esete. Az őszi tárgyalások kezdetén úgy látszott, hogy nincs akadálya annak, hogy a Monszinyor az újonnan alakult érsekség (Trnava, Nagyszombat) élére kerüljön. Múltjában voltak események, amelyek nem jó színben tüntették fel a kormány előtt (ő hiúsította meg, hogy a "Charta 77" megjelenését követő "népfelháborodás" Szlovákiában olyan jól sikerüljön, mint ahogy a rendszer szerette volna), a szlovák egyházügyi hivatal nem emelt kifogást kinevezése ellen. Közbejött azonban a római püspöki szinodus. amelyen Gábris szokatlanul bátorhangú felszólalásban festette le a szlovák egyház helyzetét, a vallási szabadság hiányát és az egyház erőinek gúzsbakötését. E miatt nemcsak az érseki kinevezés esett kútba, hanem hazamenetelekor az egyházügyi hivatal olyan vallatásnak vetette alá, hogy a "beszélgetések" folyamán szívrohamot kapott (amit szerencsésen túlélt). Ha ehhez hozzávesszük, hogy a hét szlovákiai egyházmegyéből csak kettőnek é- lén áll püspök, a többi ötöt adminisztrátorok és káptalani helynökök vezetik, nehéz azokkal tartani, akik az őszi tárgyalásokat és az azokból született új egyházkormányzati beosztást sikerként könyvelik el. miért nincsenek új püspökségek? (Kelet-Németország) Kelet-Németországban egyre késik a háború vége óta esedékes egyházkormányzati újjárendezés. A Vatikán régóta szeretné ezt tető alá hozni, mert bonyolulttá teszi a kormányzást az a tény, hogy vannak területek a keleti részeken, amelyek még mindig nyugat német püspökségekhez tartoznak. Az újjárendezés- nek természetesen leghangosabb ellenzője a nyugat-német katolikus közvélemény. Érthető ellenszenvüket nem mindenben meggyőző érvekkel támasztják a- lá s velük szemben a Vatikán lelkipásztori meggondolásokra hivatkozik. A zsinat püspökökről szóló dekrétuma (No. 22) szerint a főpásztoroknak kormányzói teendőiket eredményesen kell gyakorolniuk egyházmegyéjük területén és ennek érdekében a püspökségek határainak egybe kellene esniük a mindenkori országhatárokkal. Az apostoli adminisztrátorok által foganatosított kormányzás minden esetben csak átmeneti megoldás lehet és az egyes vidékek vallási összetételében beállt változás is okot szolgáltathat új püspökségek létesítésére. (Előszeretettel i- dézik erre Magdeburg példáját, ahol a háború előtt százezer, ma hatszázezer a katolikusok száma.) Ezek mellé a lelkipásztori természetű érvek mellé még egy fontos egyházpolitikai meggondolást is fel lehet sorakoztatni — épp Csehszlovákia esetére hivatkozva. Uj kelet német püspökségek felállítása már azért is ajánlatosnak lát
