A Szív, 1978 (64. évfolyam, 1-12. szám)
1978-06-01 / 6. szám
255 csak akadályokat gördít majd tervei elébe s ezért elhatározta, hogy a már felszabadított területeken minden prefektus számára kérdőívet küld ki, a papságnak a német megszállás idején tanúsított magatartására vonatkozó kérdésekkel. Az így befutott anyag révén nemcsak ők kapnak majd pontos képet, hanem ezek alapján fogják a nuncius elé terjeszteni tisztogatási kérelmeiket. 1945. február elején már a belügyminiszter Íróasztalán hűvös és elutasító volt a kérdőívekből merített összesített jelentés és sok meglepő adatot tartalmazott. A papság nagy többsége a német megszállók felé nagy általánosságban hűvös és elutasító magatartást tanúsított. Kivétel számba ment és inkább egyéni ballépésnek számított az ezzel ellenkező viselkedés, és főként néhány pásztorlevél kifogásolható stílusában vagy a jobboldali politikai pártok szószékről való suta propagálásában nyilvánult meg. Főként a párizsi segédpüspöknek, Msgr. Beaussart-nak rótták fel ezt sok helyről. Míg a főpapságnál és környezeténél (általános helynökök és kanonokok) kétségtelen loyalitás volt a Vichy-i kormánnyal szemben megállapítható, az alsópapság sokkal tartózkodóbbnak mutatkozott, a szerzetesek pedig, főként a jezsuiták, domonkosok és ferencesek, az ellenállási mozgalom pártján voltak. Az alsópapság ezenkívül mindent elkövetett, hogy a németországi munkára toborzott fiatalokat otthon tartsa. A püspökök az ellenállási mozgalommal szemben legalábbis bizalmatlanok voltak, egyesek (Saint-Brieuc, Poitiers, Pamiers püspökei) pásztorleveleikben nyilvánosan is elítélték a mozgalmat, mások (Dijon, Lucon, Nancy megyés főpásztorai) a németek kivonulása napjáig nem voltak hajlandók lelkészeket adni az egyes ellenálló csoportok számára. Ez a bizalmatlanság természetesen nem a- kadályozta még a kimondottan Pétain-párti püspököket sem abban, hogy emberbaráti természetű segítséget nyújtsanak az ellenállás gyanújába keveredetteknek, a milícia elől bújdosók- nak vagy akár az üldözött zsidóknak. Suhard bíboros, párizsi érsek, Msgr. Béguin Auch és Msgr. Piguet, Clermont püspökei jártak elől jó példával ebben. De a főpapoknál is jobban exponálta magát az üldözöttek védelmében az alsópapság és a szerzetesek, főként az apácák, akiknek zárdái a Vogézek, Limousine és Champagne vidékén és Cambrai körzetében valóságos ellenállási központok voltak. A kérdőivek arról is tanúskodtak, hogy a németek kivonulása után a papság haladéktalanul és hátsó gondolat nélkül (Lyon), a legteljesebb odaadással (Seine) és egy emberként (Angers) állt a szabad-francia pártok oldalára - ami, ha a főpapok esetében nem is volt teljesen mentes az opportunizmustól, az alsópapságnál kétségtelenül az őszinte Roncalli nuncius I
