A Szív, 1978 (64. évfolyam, 1-12. szám)
1978-05-01 / 5. szám
223- és az új kurzus ifjúsága: akiket engedelmességre, munkára, tanulásra bíztatnak ben annak gyakorlati megvalósításával hangolja össze. Ebből a sok dicséretből néhány alaptalan, jó pár egyszerűen hihetetlen s mindenki tudja, hogy egyetlen célt szolgálnak: Huát jogos és törvényes örökösként feltüntetni. Persze azért az a hátrányuk is megvan, hogy közben a nagy elődre is bizonyos árnyékot vetnek, a- ki már csak azért is gyanús színekben tűnhet fel, mert legközelebbi munkatársairól, sőt özvegyéről is kitűnt (a ’’négyek bandájáról’), hogy Vörös Kínát a romlásba vitték volna. A "NAGY SZINTÉZIS” AZ UJ CÉL. Mao Cse-tung és Csu En-láj eszméinek a szintézise, a forradalom és a felfokozott termelés, a radikális társadalmi átalakulás és a gazdasági fejlődés, a politikai hűség és a kereskedelmi teljesítmények, a megkettőzött erőfeszítés és az életszínvonal emelése, a nemzeti önállóság és a külföld felé megnyílás szintézise. Mintha nem emlékeznének arra, hogy ezt a szintézist eddig sem sikerült megvalósítaniuk: belső küzdelmeik eddig is abból a- dódtak, hogy ennek a két iránynak frakciói folytattak egymással élet-halál harcot - mert nem olvaszthatok egybe, vagy egyikük, vagy másikuk kerül majd ki győztesen a küzdelemből.. Az is lehet, hogy a vezetők ezt jól látják. Szintézisről csak azért beszélnek, mert nem mernek ilyen gyorsan nyíltan szakítani a múlttal. Fellépésük és eszméik így is zavarba ejtették a kezdet kezdetén a kínai tömegeket. A kínai kommunizmus új embertípusa a rezsimváltozás első napjaiban mintha letűnt volna a porondról: lopásokról, erőszakoskodásról, prostitúcióról és korrupcióról érkeztek mindenünnen jelentések; a vezető káderek tanácstalanságát panaszolták, az öntudatos munkások sztrájkba léptek, a vasutasok meg egyenesen szabotázs-akciókba kezdtek, sok helyen kárt tettek a vasúti berendezésben... Ezért beszélnek ma nagyon sokat a ’’nagy rendről" - Konfúciusz ’’nagy harmónia” fogalmára emlékeztetheti őket... Ennek alapjait a kultúrális forradalom után