A Szív, 1978 (64. évfolyam, 1-12. szám)
1978-01-01 / 1. szám
17 érdekében egybehívott flórenci zsinat (1439) egyik kimagasló alakjának, Bessárion bíborosnak szavait idézte jubileumi előadásában: "Milyen felmentő okokat tudnánk felsorakoztatni annak igazolására, hogy miért vonakodunk az egységet megalkotni? Mit tudunk majd szakadásunk mentségére felhozni Isten színe előtt? Hiszen Krisztus azért szállt le a mennyből, azért lett emberré és feszíttetett keresztre, hogy egyesítsen minket egyetlen nagy nyájában. Mivel mentegethetjük magunkat az eljövő nemzedékek — vagy még inkább — kortársaink előtt?” Arató Jolán A bunda V alahányszor Aranka a városban járt, lopva elment a Nagyáruház előtt és o- dalesett a kirakat sarkába: ott van-e még az a bizonyos nercbunda? Még ott volt. "Jaj, bárcsak eladták volna, akkor nem vágyódhatnék úgy utána!" De azért Aranka titokban mégis csak örült, hogy a bunda még ott van. Hosszasan szemlélgette a szép, csillogó szőrmét; és akkor a bunda megszólalt: "Ne azt nézd, hogy én milyen vagyok, de azt képzeld el, rajtad hogy festenék!" Aranka egy pillanatra lehunyta a szemét... Gondolatban magára öltötte a nercbundát. A lágyan simuló, valódi szőrme olyan gyönyörűvé varázsolta, hogy attól majd elállt a lélegzete. Akkor ismét kinyitotta a szemét, rámeresztette a bundára és mohó vággyal szívta a csábos, diadalmas szépség ígéretét. Aztán tekintete a bunda alá tett árcédulára siklott. Kívülről tudta a szörnyű összeg számait, de azért mégis mindig rátévedt a szeme. Sajnos, az összeg nem lett kisebb. "Túl drága - sóhajtotta Aranka. - De talán a születésnapomra kérhetném. Hiszen János meg szokta kérdezni, van-e valami kívánságom?... Nem, ilyen drága ajándékot nem kérhetek a férjemtől. Meg aztán a tavalyi bundám még egész jó. Az a vacak? Hiszen az nem is valódi prém, csak bolyhos nylonból készült utánzat.” A kirakatban a valódi bunda hívogatón, fölényesen tündökölt, mintha azt mondta volna: "Butuskám, gyere be az üzletbe és próbálj fel engem. Hiszen nem szükséges, hogy megvásárolj. Csak nézd meg a tükörben, hogy milyen is lennél te egy ilyen valódi bundában!” Aranka maga sem tudta, hogyan történt, de egyszerre csak benn volt az árúházban és azt mondta az elárusítónőnek, hogy fel szeretné próbálni azt a bizonyos bundát. Most ugyan nincs nála pénz, de először csak látni akarná, hogyan áll neki, aztán dönt. A bunda gyöngéd érintéssel, biztatón csúszott Arankára. Ö belenézett a hosszú tükörbe. Fenséges hercegnő pillantott onnan vissza rá. Az előkelő hölgy arca az övére hasonlított, de az a parádés ragyogás, az az elbűvölő szépség... "Nem, ez nem lehetek én... De mégis én vagyok - dobogott a szíve és szédült a feje. - Én, én ilyen szép lehetnék, ha ez a bunda az enyém volna... de nem az enyém.” — Kisasszony, kérem, — szólt az elárusítónőnek, mert szükségét érezte, hogy valaki megbámulja - nézze, ugye jól áll?- Mintha méretre készült volna. Csodás. Az nem baj, kérem, ha önnél most nincs pénz. Félretesszük a bundát az ön részére. Holnap estig rezerváljuk. Addig tessék meggondolni és behozni a pénzt, vagy pedig tessék telefonálni, hogy tárgytalan az egész. Tovább, mint holnap estig nem tehetjük félre. Egy ilyen bunda! Aki ránéz, az beleszeret. Ha nem veszi meg ön, megveszi más. Szabad kérnem a nevét? Az elárusítónő leírta egy cédulára A- ranka nevét, címét és rátűzte a bundára. A- ranka rémülten és mégis reményteljesen néz