A Szív, 1978 (64. évfolyam, 1-12. szám)
1978-04-01 / 4. szám
164 zer színt játszott; a búcsúzó nap meg- vérezte utolsó fényével a nyugodt és sötétlő vizet; a dombok árnyékai sűrű lilán komorlottak és az árnyékok szélein kékesen vibrált a víz. Felhajtottak a városi ciszternához és még tovább, a Hallgatások Tornyához. A körülkerített, fás kert felett sasok keringtek. A park pálmái között gyerekek játszottak és felettük szinte elérhető távolságban csupasznyakú, vad tekintetű keselyűk gubbasztottak. Nemsokára keskeny füstfelhő emelkedett fel a park mélyéről: a kóválygó sasok leereszkedtek és a pálmákon gubbasztó keselyűk a levegőbe lendültek, hogy lecsapjanak az áldozatokra, kiknek hulláit most mossák a halottégető szekta papjai. A sasok eltűntek és néhány perc múlva látni lehetett, amint jóllakottan felemelkedtek a levegőbe egymásután és lustán, erőlködve tűntek el a messzeségben. Már estbe hullt az idő és a komor jelenetet még sötétebbé tette a homályba boruló domb, a sétájukról hazatérő indusok fekete, komor tekintete. A város felé visszatérve egészen más hatás érte őket, mint délután. A modem városrészen hajtottak át. Itt minden nagyvárosi volt, villanyfényben úszó fényes palotákkal, kiáltó reklámokkal, jazz-zenével és trópusi frakkba öltözött, táncra készülő angol urakkal, estélyiruhás hölgyekkel. Mikor elhagyták ezt a városrészt, egy szennyes, zeg-zugos, zsúfolt világba értek. Itt-ott még láttak egy közlekedési rendőrt, aki leállította a forgalmat, hogy a cammogó, álmos szent tehenek zavartalanul lépdeljenek át az ú- ton és nyugodtan rágcsálhassák a teherkocsik zöldségszállítmányát. Később szinte minden nyugati színt elvesztett a város; áthághatatlan embersűrűségen kellett átvágniuk magukat. A keskeny utcában kis, nyitott üzletek pultjain, mint valami élő Buddhák, mozdulatlanul ültek a kereskedők. Autón lehetetlen volt továbbjutni. Le kellett szállniok, ami jó is volt, mert így közelebbről láthatták a pazar drágaságokkal és színes haszontalansá- gokkal, élelmiszerrel, ruhával, használati cikkekkel zsúfolt kis üzleteket. Bármilyen emberáradat ömlött az utcákon, zaj mégsem bántotta fülüket. Az indusok lassan, méltóságteljesen, tolakodás nélkül, de szinte egymást é- rintve és eggyéolvadva haladtak az úttesteken. A járda megközelíthetetlen volt; a kereskedők és a lakósok ágyat vetettek gyékényen és készülődtek az éjszakára. Itt Indiában, mint egyebütt keleten, az élet az utcán zajhk; itt élnek, étkeznek és alszanak az emberek. Néha egy-egy feldurranó petárda és szisszenő rakéta zavarta meg a tompa, egyhangú morajt. Fakírok és koldusok csúsztak el lábuk között. Egy indus templom előtt öreg koldus ült rongyosan és piszkosan. Rezső sajnálta, hogy nem hozta magával a hajóról fényképezőgépét. A koldus hosz- szú, ezüstfehér haja vállára omlott, szakálla elfedte mellét, szemében az a csodálatos indiai mélység csülogott, amelyet Rezső még otthon, Rabindranath Tagore műveiből ismert meg. 19. lfogadták a Bombay-i rektor meghívását és a rendházban vacsoráztak. Nyugodt mozgású, hajlékony indus
