A Szív, 1978 (64. évfolyam, 1-12. szám)

1978-04-01 / 4. szám

152 nek esete. Római katona volt, és még nem is keresztény, csak kateku- men (hitjelölt), amikor egy reggelen szép egyenruhájában és köpenye- gében, délceg paripáján kilovagolva egy koldussal találkozott. Az Krisztus nevében alamizsnát kért tőle. De ő otthon felejtette az erszé­nyét. Ha valaki Krisztus nevében kér, annak adni kell! Mit tegyen? Hirtelen mozdulattal kivonta a kardját, kettéhasította szép bő, bíbor- színű köpenyét — ha zimankós is az idő, neki majd csak elég lesz a fe­le is, a paripa pedig (mert a palást akkora volt, hogy szükség esetén annak is jutott belőle, hogy ráteríthesse) egyszer majd fázik, de test­vére nem kérhet hiába. Azután ment a dolgára. Estére már ki is ment a fejéből az egész eset. Nagy volt a bámulata, amikor éjszaka álmot látott: Krisztus Urunk jelent meg előtte, az ő fél köpenyébe takarva, és így szólt a körülötte lévő ragyogó angyalokhoz: ”Nézzétek, ezt a palástot Márton katekumentől kaptam." — Vagy ott van a mi Szent Erzsébetünk, akiről világszerte emlegetik, mennyi jót tett a wart burgi szegényekkel, hogyan ápolta a kórházban a betegeket, stb. Ma olyan kort élünk, amikor a sok hazugsággal lejáratták a szavakat, de az élet tanúságának még hisznek az emberek. Mert mindenki tudja: annak á- ra van. Ha mi is azt tennénk, amit az Ur Jézus, akinek egész életét így foglalja össze az igehirdetés: "körüljárt, jót cselekedve” — ha mi is körüljárnánk jót cselekedve, egészen más lenne a világ! Ahogy a köl­tő (Sík Sándor) foglalta képbe: a szívünket szétosztani fekete kenyér­képpen, hogy az emberek az éhségüket csillapíthassák. ß gy nagyon jelentős szeretetgyakorlat: meghallgatni a másikat. A- mikor az Ur Jézus találkozik a 38 éve beteg emberrel a tó part­ján, az így panaszkodik:” Nincs emberem, aki levinne...” (Jn.5,7) Há­nyán mondhatják el ma ezt a panaszt! Milyen egyedül van a modern ember! "Szeretném, ha szeretnének” — sóhajtja Ady. Eszreveszem-e körülöttem ezeket a magányos embereket, és meg tudom-e türelem­mel hallgatni a bajukat — ez sokszor már fél segítség! Ha minden em­ber életében egy másik embert igazán boldoggá tenne, más lenne a vi­lágnak a képe. A sztoikus pogány császár, Marcus Aurelius azt tartot­ta: "Elvesztettem azt a napot, amelyiken jót nem cselekedtem.” A kiscserkészeknek tanítottuk a ”napi jótett” gyakorlatát: ne hagyja­nak egyetlen napot sem eltelni anélkül, hogy valami jót ne tettek vol­na mással, akármilyen kicsit is. Semmit olyan könnyen meg nem sér­tünk, mint a szeretet parancsát, mert mindig emberek közt vagyunk; és semmit nem olyan könnyű jóvátenni, mert emberek közt vagyunk. Ma örvendetesen fejlődik a keresztények szociális érzéke. Itt vannak pl. azok a nagy akciók, amelyek a ”harmadik világ” segítésé­re irányulnak. Egyesek maguk is elmennek és néhány évig ott dolgoz­

Next

/
Oldalképek
Tartalom