A Szív, 1978 (64. évfolyam, 1-12. szám)
1978-03-01 / 3. szám
133 lezve, hogy védtelen, és teljesen legyőzői kezében van. — Ezt a kéztartást használja az Egyház is, amikor égnek emelt kezekkel könyörög a pap, jelezve, hogy nem mint legyőzött ellenségek, hanem mint Isten teremtményei, teljesen Tőle függünk. — A térdhajtással megalázzuk, mintegy kicsivé tesszük magunkat a tiszteletet érdemlő vagy parancsoló személy előtt. — Még akkor is állást foglalunk, ha valakit nem veszünk észre. így mutatjuk ki nemtetszésünket, ellenszenvünket. Ezek után vizsgáljuk, mi az eddigi szokás (a pap a hívő nyelvére helyezi az ostyát) háttere. A római birodalom bukását egy forrongó és bizonytalan korszak követte, a népvándorlás kora, amely sok embert gyökértelenné és földönfutóvá tett. A népek vezetői, akik azon igyekeztek, hogy újra megtelepítsék az embereket, királyi és hercegi címet viseltek, és alattvalóikat egymástól elkülönített rendekbe szervezték. A liturgia is ekkor kapott új formát, így érthető, hogy sok elemet kölcsönöztek a királyi udvar szokásaiból. Az oltár és ta- bernákulum trón lett, és térdhajtással közeledtek az emberek a királyok Királya elé. Egy másik tényező, amely az Egyházban és a liturgiában éreztette hatását, a fent említett rendiség. A kérdés roppant egyszerű volt: mi különbözteti meg a papot és a hívőt? A pap az a felszentelt személy, aki átváltoztatja a kenyeret és bort Krisztus testévé és vérévé. Ez a meghatározás helytálló. De egyrészt annyira túlhangsúlyozták a pap különállóságát, mintha nem is ugyanahhoz a közösséghez tartozna, mint a hívek, másrészt az Oltáriszentséggel kapcsolatos teendőket csak ő végezhette. Ö változtatta át a kenyeret és bort, ő é- rinthette a szent edényeket, ő moshatta ki a kis vászonkendőt, amivel a kelyhet megtörölte, és csak ő nyújthatta a híveknek Krisztus testét. — Voltak kivételek is, amelyek az ősegyházból megmaradtak, pl. a di- ákonus, akinek nem kenték meg a kezét, mindig elvihette az Oltári- szentséget a betegeknek és megmaradt a joga, hogy áldoztasson. Hangsúlyozni kell, hogy ezeket a szokásokat a tisztelet sugallta. A kor szellemének megfelelően fejezték ki tiszteletüket az Oltári- szentség iránt. A királyoknak kijáró tisztelet megilleti a királyok Királyát. Az Egyház ma is vallja és hirdeti, hogy Jézus Krisztus a min- denség Királya, aki ki fogja nyilvánítani hatalmát az utolsó napon. ★ M iért vezette be az Egyház a 20. században a kézből való áldozást? Egyre több történelmi adat került napvilágra az ősegyházból. Ezek szerint az Eucharisztia ünneplése jobban emlékeztetett a családi étkezésre. "Vegyétek és egyétek", mondta Jézus az utolsó vacsorán. Az étkezésnél az ételt felszolgálják és mindenki maga eszik. — Az T
