A Szív, 1978 (64. évfolyam, 1-12. szám)

1978-03-01 / 3. szám

123 a legfeketébb negyede Londonnak. A lakósok egyharmada nyugat-indiai fe­kete, akik a napsütötte Antillákról ván­doroltak ide. Tavaly nyáron tüntetések, súlyos sebesültekkel járó összecsapások jelez­ték, hogy az idegenek, a bevándorol­tak faji előítéleteket ébresztenek a lon­doniakban. Nem szívesen beszélnek ró­la. Egy gyerekkocsit toló fehér fiatal- asszony Brixton egyik áruházában (a riporter kérdésére: fél-e itt élni?) ezt mondja: Dehogy félek. Persze estén­ként nem járok ki. De a szomszédaim is színesek és nagyon kedves emberek. A beszélgetés során az is kitűnik, hogy nem tartja gyakorlatban kivihetőnek a Nemzeti Frontnak azt a tervét, hogy a színeseket telepítsék vissza hazájukba (ez a terv a túlzó konzervatív képvise­lőnek, Enoch Powellnek agyában szü­letett meg), de azt nem bánná, ha egy új bevándorlási törvénnyel megnehe­zítenék a színesek Angliába áramlását: A lányom jövője miatt, mondja és rá­néz a kocsiban alvó kisbabára. Nincs több szerencséje a riporter­nek egy középkorú fekete férfivel se, aki a London Transport egyenruháját viseli: Problémák? Itt? Nagy-Britannia polgára vagyok, miért lennének nekem problémáim? Brixton külső képében szinte sem­mi sem utal ghettó jellegére. Míg Lon­don nyugati negyedeiben az üzletek, mozik, kávéházak, javító műhelyek cégtábláin sok a hindú, a pakisztáni (a keleti negyedekben meg héber) felírás, addig itt minden angol, a kiskereske­dők között is legfeljebb egy-egy pakisz­táni képviseli az idegen elemet. De épp ez mutatja Brixton problémáját: a fe­keték itt nem tulajdonosok, hanem a legalacsonyabb rendű munkákat vég­zik, amikre mások nem vállalkoznak. Polgárháború küszöbén állunk, i- jesztgette követőit a véres nyári zavar­gások után Enoch Powell s eszméinek egyre növekszik a tábora, országszerte összejöveteleket rendeznek, ahol azt hangoztatják, hogy a fehér faj türelme végére ért, a színeseket saját érdekük­ben és a nemzeti kultúra védelmében tíz éven belül ki kell utasítani. Csaknem két millió... A számok ékesen beszélnek. Nagy- Britannia 56 millió lakosából egy mil­lió 900 ezer színesbörű, ami annyit je­lent, hogy minden huszadik újszülött­nek barnás vagy fekete a színe. Szüleik az Uj Commonwealth országaiból, a ré­gi angol gyarmatokról jöttek és főként a nagyvárosokban telepedtek le: Lon­don, Liverpool, Birmigham, Manches­ter, Leichester, Wolverhampton. A kiutasítás hívei azt már nem em­lítik, hogy a csaknem két millió színes­nek majdnem a fele már Angliában szü­letett. Arról is hallgatnak, hogy a színe­sek önkéntes kivándorlása 1971 óta é- vente felülmúlja a bevándorlók számát. Az angliai faji probléma, amelyet sokan Anglia legnagyobb háború utáni problémájának mondanak, az 1950-es években keletkezett, amikor a munkás kéz hiánya miatt a kormány arra hatá­rozta magát, hogy gyarmatain és volt gyarmatain toborzóirodákat nyit a ki­vándorlásra vállalkozó munkaerők szá­mára. Tíz-, később százezrével érkez­tek akkor Indiából, Pakisztánból és az Antillákról a brit alattvalók, akik meg­szállták a nagyvárosok elhanyagolt sze­I

Next

/
Oldalképek
Tartalom