A Szív, 1977 (63. évfolyam, 1-12. szám)

1977-11-01 / 11. szám

-511Kübler-Rossnak a szerető és megértő környezet fontosságát hangsúlyozó megállapításait: a halál békés elfogadása lényegesen függ attól a viszonytól, amit a hozzátartozók és a kórházi személyzet a beteggel fenntartanak (On Death and Dying, 30-37).

halál iránti félelemből fakadó ellenszenvet és visszatetszést le kell győzni, megértéssel el kell fogadni a haldokló lelkiállapotában végbemenő fejlődési folyamatot jelző magatartást. Ezt jellemezve Kübler-Ross megállapítja, hogy a halál közelségének hírére az első válasz annak tagadása (On Death and Dying, 38-49). A beteg magába zárkózva kételyeg a prognózis biztosságában, a vizsgálatok eredményében. Amikor a kételyt többé nem lehet alátámasztani, a következő lépés a méltatlankodó kérdés lesz: miért éppen én jutok ilyen sorsra? Keserűségét és haragját környezetére kiontva minden miatt panaszkodik, mintegy hangsúlyozva a tényt, hogy még nem halt meg. Tisztelet és figyelem magatartásával lehet a beteget ezen a stádiumon leghamarabb túlsegíteni. A következő és néha nagyon rövid ideig tartó állapot az alkudozás fázisa: amit a haragos panasz nem ért el, szép szó és könyörgés még mindig megvalósíthat, vagy legalább elodázhatja a kikerülhetetlent.

halállal való szembenézés folyamán nem föltétlenül időrendi sorrendben következik a levertség, a depresszió állapota, ami valójában a szokott környezettől és az élettől való megválás első lépése. Kübler-Ross hangsúlyozza, hogy tévedés lenne őt ebben az állapotban az élet kedélyes oldalával vigasztalni: "Nem ajánlatos azt tanácsolni neki, hogy ne szomorkodjék, amikor mindannyian bánkódunk az annyira szeretett személy elvesztésének lehetőségén" (On Death..., 87). Amennyiben elég ideje marad és megkapta környezetétől a minimális támogatást, a haldokló lelkiállapotának utolsó stádiumát a megnyugvás, a kikerülhetetlen elfogadása jellemzi. Ebben az állapotban már képes érzelmeiről és a bekövetkező eseményekről tárgyilagosan beszélni. Nem boldog, hanem "... érzés-nélküli állapot ez. A fájdalom már elmúlt, a küzdelem befejeződött, itt van az ideje az utolsó pihenőnek a hosszú út előtt" (On Death... 113). Ebben az állapotban a családnak több vigasztalásra van szüksége, mint a haldoklónak. Képességéhez mérten őmaga is megteszi ezt. Érdeklődési köre azonban leszűkül, a környezettel való kapcsolata egyre inkább a szavak nélküli kifejezésmódot keresi. Szeretteinek egyszerű jelenléte e- lég biztosíték arra, hogy nincsen egyedül, az emberi közösség nem hagyta el őt. — A lelkiállapotnak ezeket a változásait, melyek nem föltétlenül logikus sorrendben követik egymást, az utolsó pillanatig