A Szív, 1977 (63. évfolyam, 1-12. szám)

1977-09-01 / 9. szám

-432ként szokták emlegetni. — Teológus létére nem titkolta sohasem, hogy egyetért a német püspökök többségével abban, hogy az új teológusok egyike-másika veszélyes az egyház számára. A tübingeni ószövetségszakértőről, Herbert Haagról, aki az ördög létében kételkedni látszik, azt tartja, hogy a korszerűség kedvéért kész a hit igazságállományának megcsonkítására; az ugyancsak tübingeni dogmatikus, Hans Küng teológiájával sincs megelégedve: dogmamentes, sőt szinte dogmák ellenes teológiája nem fog senkit sem közelebb hozni az egyházhoz. A Concilium című haladóbb szellemű nemzetközi katolikus teológiai folyóirat ellensúlyozására 1971-ben elindítja a konzervatívabb Communio nevű teológiai folyóiratot s az Osservatore Romanoban is közzétett egyik írásában azt hangoztatta, hogy az apostolok utódainak az is feladatuk, hogy az apostolok hitét épségben megőrizzék.

C3 világ szíve Krisztus, aki benne áll a föld történetében, amelynek folyama - minden győzelmében és bukásában - pontosan tart afelé a nap felé, amikor az Ur dicsősége, mindent átformálva, a mélységekből feltör. Ö ellesett minden könnyben, halálban a titkos ujjongás és élet, amely gondolatok győz, bár meghalni Iátszik. Ő a szegényben az a gazdagság, aki az adakozónak javára lesz. Ö a mi aléltságunkban az a hatalom, aki megengedheti, hogy gyengének lássék, mert győzhetetlen, Itt van, mint legtitkosabb törvény és legbensőbb lényege a dolgoknak. Akkor is diadalmaskodik, ha minden rend felbomlani látszik. Olyan Ö számunkra, mint az éltető világosság és a levegő, amelyre nem is figyelünk. Mint a mozgás rejtett törvénye, amit fel nem foghatunk, mivel az általunk átélt mozgás rövid ahhoz, hogy belőle mibenlétét megfejthessük. De itt van Ö, az anyagi világnak ”szivekén f’ és örök érvényességének” titkos pecsétjeként'. Karl Rahner

O bűn nem akkor legveszedelmesebb, mikor nyíltan és bátran szembeszegül az erénnyel, hanem mikor erénynek álcázza magát. Hiába óvakodsz a bűntől, ha az álerényt magadra bocsátód. Az álerények mindegyike valami igazi erényen élös- ködik, amellyel össze szokták téveszteni. A vallásosság élősdije a türelmetlen fe- lekezetiség és kenetes ájtatoskodás, a hazafiságé az erőszakos sovinizmus, az emberszere tété a fontoskodó közéleti buzgalom, a tudományé az ál tudományos kandiság, a művészeté a társadalmi sürgő-forgó müvészkedés-müpártolás, a mindennapi szorgalomé a sárba-ragadó gürcölés, a jóságé a csepegős-szivü jótékonykodás és tolakodó vígasztalás, a szerelmi tisztességgé a házastársra halászó mohóság és mások szennyesében túrkálás, stb. Az erény sohasem erőszakos; ezzel szemben bármelyik álerény jelszava lehetne: "Amit én nem teszek, másnak sem szabad!” Az ál-erények fojtogatják a hitet, az igazságot, erkölcsöt, tudást, szépséget; mindazt, ami az emberiség állandó kincse, megmérgezik azáltal, hogy rájuk hivatkozva kötelezővé teszik saját töpörödöttségüket. Weöres Sándor