A Szív, 1977 (63. évfolyam, 1-12. szám)
1977-09-01 / 9. szám
-386lóban hivatása magaslatán áll s emberbaráti tevékenységének, lelkigondozásának példájával a feltörekvő népek éles-szemű fiatalsága e- lőtt is bebizonyítja, hogy földünkön túlmutató küldetése érdekli e- gyedül és önzetlenül szolgálja minden nép, minden ember javát. Babos István <§zentbeázed- templomtalan magyaroknak X oyolai szent Ignác lelkigyakorlatainak bevezető és alapvető meggondolásában így írja le az ember célját: "Az ember azért van teremtve, hogy Istent, a mi Urunkat dicsérje, tisztelje, és szolgáljon neki, és ezáltal lelkét üdvözítse". Az Isten szolgálata nem okoz különösebb nehézséget számunkra. Megszoktuk, hogy az erősebb, vagy hatalommal rendelkező embertársaink érvényesítik fölöttünk a- karatukat. Ezt alkalmazzuk az Istenre is, aki mindenkinél hatalmasabb. Ez nem valami magasztos, de nagyon is elterjedt Isten-fogalom. Sokkal nehezebb elképzelnünk és még nehezebb gyakorolnunk az Isten dícséretét. Úgy vagyunk vele, n j, f , „i mint Mark Twain hőse. Huckleberry Finn, aki a J'Sten dicséretéről vasárnapi hitoktatás alatt azt hallotta, hogy a mennyországban mást se teszünk majd, mint hárfával a hónunk alatt járunk-ke- lünk és énekelve dicsérjük az Istent. Mihelyt ezt hallotta, egyből elment a kedve a mennyországtól. Nekünk nemcsak a kedvünk ment el, hanem határozott ellenszenvet érzünk Isten ellen. Kinek van kedve dicsérni azt, akit nem kedvel. Úgy é- rezzük magunkat a földön, mint a fogságban élő száműzöttek a Bábel folyói mentén, akiket arra buzdítottak rabtartóik, hogy énekeljenek. Mert dalt akartak hallani, akik elhurcoltak minket. Elnyomóink öröméneket követeltek: "Zengjetek nekünk dalt a Sionról!" De hogyan énekeljünk éneket az Úrról az idegenek földjén? (Zsolt. 137, 3k) Hogyan énekeljünk öröméneket, amikor körülvesz bennünket és egyre jobban fojtogat a gonoszság. A legjobb szándékainkat félreértik? Amikor mi csak jót akarunk, és gyűlölettel elutasítanak. Amikor a betegség vagy más testi és lelki csapás szinte megbénít. . . így folytathatnánk a litániát. Úgy érezzük, minden o- kunk megvan a panaszkodásra és semmi értelmét nem látjuk az örömteli dicsőítésnek. Ennek ellenére az ember életének célja, hogy Isten dicsérje, és a keresztény közösség vallási életének a központja, az Eucharisztia, mint "dicsőítő" áldozat ismeretes. Hogyan dicsérheti az Istent a vándorúton járó ember? Ezzel a kérdéssel szeretnénk kicsit behatóbban foglalkozni.
