A Szív, 1977 (63. évfolyam, 1-12. szám)
1977-01-01 / 1. szám
-36it állították le. Az új Abidjan-i (Elefántcsont-partok) Teológiai Intézet megnyitásakor pedig Msgr. Benelli, helyettes államtitkár beszédében volt egy olyan mondat, hogy: nem lehet külön afrikai teológiáról beszélni... Liturgia — új utakon A zsinatot követó' liturgikus megújulásnak első szakasza a szertartások szövegének élő nyelvekre való átfordítása volt. Ez a szakasz lezárult és most következne a különféle kultúrák helyi formáinak és szokásainak beépítése a liturgikus cselekményekbe. Ma úgy látszik, mintha a Vatikán meg akarna állni az első szakasz után — mintha azt mondaná: megvan a saját nyelvetekre lefordított liturgikus szövegetek s ezzel be is fejeződött számotokra a liturgikus megújulás folyamata. A helyzetet csak még bonyolultabbá teszi, hogy az eddigi újítással sem radikális, sem reakciós keresztények sincsenek megelégedve. A nyugati országokban elég sok püspöknek az a véleménye, hogy az újítások eme első szakaszának végén megállásra van szükség: adjunk időt az eddigi újítások megemésztésére. Egész más a Harmadik Világ főpapjainak a véleménye. Az ő esetükben nemcsak arról van szó, hogy egy óvatos, a hívek lelki egyensúlyát fel nem borító liturgikus megújulás menete felett őrködjenek, hanem inkább arról, hogy ennek a megújulásnak a segítségével helyi egyházaik sajátos arculatának is érvényt szerezzenek. Ezek a főpapok rendszerint fiatalabbak is nyugati ellenpárjaiknál és népeik növekvő öntudata miatt nemzeti sajátosságaiknak a liturgiában való kifejezését is fontosabbnak tartják. Jól tudják, hogy Róma a reformáció idején hevesen ellenállt az ilyen nemzetiesítő irányzatnak, de az a meggyőződésük, hogy az elmúlt 400 évnek a tapasztalatai alapján ott is sok mindent másképp látnak. Az indiai katolikusok voltak az elsők, akik ennek a feltevésnek helytelenségéről meggyőződhettek. A zsinat után az indiai liturgiába - a hindú gondolkodásmódhoz való alkalmazkodás céljából - számszerűit 12 újítás került. Nagy részük a hódolatnak és tiszteletnyilvánításnak gesztusaira vonatkozott, mint például a mély meghajlás a térdhajtás helyett, vagy az oltárnak a homlokkal való érintése az oltárcsók helyében. Alapjában véve lényegtelen változtatások voltak, egyes túlóvatos megfigyelőkben viszont felkeltették a kereszténység elhinduisításának gyanúját. Az indiai püspöki kar liturgikus bizottsága ezeken kívül két lényegesebb változtatást is ajánlott. Az egyik a szentmise kánonjába illeszthető, a hindú gondolkodásmódnak megfelelő imaszöveg. Magyarul igy adhatnánk vissza: Urunk, Jézus Krisztus, az egész világ legnagyobb Gurúja, üdvösséget hozó tanításod által vezess minket a valótlanból a valóság, a sötétből a ragyogó fény, a halálból a diadalmas élet világába. (A Guru szanszkrit nyelven Tiszteletreméltót, Tanítót, Mestert jelent.) - A másik lényeges változtatás pedig a hinduizmus szent könyveinek szövegeiből válogatott és miseolvasmányokként beiktatható részletekre vonatkozott. A római Szentségek Kongregációja e két utóbbi újításhoz nem adta meg
