A Szív, 1977 (63. évfolyam, 1-12. szám)
1977-05-01 / 5. szám
-225hogy házassági kapcsolatuk szétesőben van. Az benne van a lelki-tükörben, hogy a kötelező szentmise elmulasztását meg kell említeniük; az nincs benne, hogy bűnt követnének el, ha az első nehézségek felbukkanását követő hétfőn nem mennek azonnal házassági tanácsadó elé. — Vagy: valaki meggyónja, högy védekezik a gyermekáldás ellen, de nem említi, hogy talán sokat iszik, vadul hajtja a kocsiját, köny- nyelműen flörtöl a munkahelyén, vagy annyira beletemetkezik munkájába, hogy nincs ideje a gyermekei számára és elhanyagolja a feleségét. - Ide sorolhatjuk még azt a papot, aki őszintén meggyónja, hogy nem imádkozta el a papi zsolozsmát, de nem tartja bűnnek, hogy ba- sáskodik a híveivel, nem becsüli sokra intelligenciájukat és élettapasztalatukat, mindig kioktatja és sohasem képes meghallgatni őket. Minden bűnben van valami a bálványimádásmegoldást keresve ból: magunkat helyezzük világunk közepébe, magunk kedvét keressük, tekintet nélkül Istenre, embertársainkra vagy tetteink következményeire. Valójában a legtöbb bűnünk abból áll, hogy nem sokat adunk a türelemre, kedvességre, alázatra, mértéktartásra, tapintatra. Ezekről nincsenek pontosan körvonalazott törvényeink és mintha azt gondolnánk, hogy e- zek nem a mindenkire kötelező kellékek közé tartoznak, hanem a tökéletességre kimondottan törekvő lelkek szabadon választott gyakorlatainak a segédeszközei. A törvény túlzott kihangsűlyozásának köszönhető, hogy erkölcsi rendszerünk tulajdonképpen az engedelmesség fogalmi körére szorítkozott. A bűnt úgy fogtuk fel, mint egy törvényes tekintéllyel szemben tanúsított engedetlenséget. Nos, az elmúlt évtized folyamán széleskörűvé vált mindenfajta tekintély megkérdőjelezése. Inognak a pusztán tekintélyre alapozott szervezetek és rendszerek. Ez a körülmény gyengítette az emberek bűntudatát is. Sokan csak sajnálkozni tudnak ezen, bár a jelenséget lehet előnyösen is felfogni. A félelem nem olyan mozgató erő többé társadalmi életünkben, mint volt. A gyermek nem fél a szüleitől, a munkás sem munkaadójától. Ez megzavarhat olyanokat, akik erkölcsi szemléletüket a törvényes rend keretei közé ágyazták. De hosszú lejáratban szemlélve mindezt, nem azt kell-e mondanunk, hogy épp ebből alakulhat ki egy érettebb erkölcsi felelősségtudat a végén? Amikor a bűn problémájának újabb átértését keressük, előbb a múlt melléfogásain kell okulnunk. A bizonyosság és biztonság túlzott igénye mindig akadályt jelent a hit életében. A bűn kérdésében ez kézzelfogható. Biztosan akartuk tudni, mit kell meggyónnunk, hogy megtisztuljunk. De az ezzel járó méricskélés könnyen olyan magatartássá fajul, amely ebbe a kérdésbe torzul: Meddig mehetünk el
