A Szív, 1977 (63. évfolyam, 1-12. szám)

1977-01-01 / 1. szám

-20Megreccsent az ajtó. Hazaérkezett Martos Sándor. Az arca krétafehér.

— Adél, kérem, — szólt a feleségéhez — akasszuk le a falakról az összes képet. Nagyon szerettem ezeket a festményeket. Most eladom értékükön alul. Találtam egy jó embert, aki megveszi. Nagy szükségünk van a pénzre, hiszen nem tudjuk, mennyi ideig tart az utazás és ha Pestre érünk és ott lakáshoz jutunk, akkor bútorokat is kell venni.

Martosné elsápadt.

— Bútorokat? Nem vihetjük el a mieinket?

— Mit képzel? Hogy tehervonatokat bocsájtanak a rendelkezésünkre? Csak látta volna, hogy harcoltunk a marha vagonokért. Az itteni hatóságok csak néhányat adtak volna, és akár 30-40 magyart is bepréseltek volna egy vagonba. De szerencsére Sárközy főmérnök a MÁV-nál és tudott nekünk marhavagonokat szerezni a Magyar Államvasutaktól. A legtöbb vagonban két-két család utazik e- gyütt. De mivel Sárközy jóbarátom, egy egész vagont bocsájtott a rendelkezésemre. Már intézkedtem, hogy a díványt vigyék le az állomásra és állítsák be a vagonunkba, hogy legalább magának ne kelljen a földön aludni. Részemre és a lányok részére készítsen elő matracokat és takarókat. A többi ágyneműt csomagolja be. A koffereket és ládákat úgy fogjuk egymásra rakni, hogy torlaszt alkossanak és két részre osszák a vagont. így lesz mellékhelység is. Oda teszünk egy leszögezett zsámolyt és rája egy lavórt.

— Mit gondol, Sándor, elvihetnénk a nagy velencei tükröt? Az értékes. Pesten jól eladhatnánk.

— Most nincs idő szakszerű csomagolásra. Még eltörhetne. Inkább készítsen két vizesvödröt, mert vízcsap nincs a vagonban. A vizet majd hordjuk a vödrökkel, amikor lehet.

Martosné hangja furcsán remegett:

— Meddig fog tartani ez az utazás?

— Azt senki sem tudja. A kiutasítottak vagonjainak nincs menetrendje. Lökik, amikor lökik. Mindenesetre szerezzen be elemózsiát hosszabb időre, mert olyan felfordulás van a vonalon, hogy lehetséges, hogy nyűt pályán napokig is á- csorgunk.

Ágnes odasomfordált az apjához:

— Apuka, leérettségiztem. Nézze! — Odatartotta a bizonyítványt.

Martos szórakozott, futó pillantást vetett rá:

— Szép. Adél, kérem, a spirituszégőt is készítse elő. A kis vaskályhát is levitetem. Gyertyát, gyufát okvetlenül hozzon, mert a vagonban nincs villany.

Ágnesnek fájt, hogy a bizonyítványát senki sem csodálta meg. Betette a legszebb táskájába, amelyre apró gyöngyökből színes virágok voltak hímezve.

/« pályaudvaron nagy volt a sürgés-forgás. Á leghátsó vágányon állt a kiuta- f~\ sított magyarok vagonsora. Mindenki lázas sietséggel rakta be a holmiját. Martosék vagonjának a közepén ott díszelgett a barna bársony dívány. Ez