A Szív, 1977 (63. évfolyam, 1-12. szám)
1977-01-01 / 1. szám
- 17F ülöp atyától sokat tanultam. Lelkipásztori buzgósággal, fáradhatatlanul jár hívei után. Mindenkiről tud, s ha nem is állhattunk meg útközben mindenütt, folyton megemlítette, ha magyarlakta hely közelében jártunk. Ismeri nemcsak a városokat, de azokban a zeg-zu- gos kicsi utcákat, a sötét bérházakat, szűk folyosók fordulatait: mert ott lakik egy-egy magyar ember, vagy család. Fülöp atya második tulajdonsága, amit eltanulhat az ember, hogy milyen figyelemmel tud meghallgatni másokat. Kevésszer tapasztaltam ezt még így életemben. Érdemes eltanulnunk. A magyar összejövetel után hazavittük Erzsébet nővért (Notre Dame nővér, aki sok éven át volt Ausztráliában is magyarok szolgálatában) az ő francia zárdájába, Menton-ba, ahol ő főz a nővéreik által vezetett üdülőházban. Menton az utolsó tengerparti francia város 0- laszország felé. Mivel már amúgyis arra jártunk, s mivel Fülöp atya valóban páratlan házigazda volt, elvitt minket Monacóba, Monte Carlo-ba (a kaszinót csak kívülről láttuk), a monacói oceánográfiai múzeumba (Jacques Cousteau filmjeiből ismerős), azután Nizzában a szintén híres virágpiacra, majd a Nizza mellett lévő hegyre, Cimiez-be, a ferences kolostorhoz és virágoskertbe, szép régi temetőbe, sa római amfiteátrum romjaihoz. — A negyedik napon aztán visszaindultunk Lyonba, újra csak a Cote d'Azur partszélen, most már ragyogó napsütésben. Most már többet láttunk: Juan les Pins-ben megálltunk, ott szállt partra Napóleon. Érintettük Antibes-et, kiszálltunk Vallauris- ban, s nézegettük a szép kerámiákat. Ezt a városkát Picasso jelenléte tette híressé. Mi főleg a Norbertine nővérek kedvéért álltunk meg, mert az atya agyagot vásárolt nekik. St. Raphaelnél elbúcsúztunk a tengertől (itt szálltak partra a második világháború végén a szövetségesek). Azután észak felé kanyarodva elértük Avignont. Ott körülko- csikáztuk a régi pápai várost. Esteledett, amikor újra láttuk a bicikliző pásztort és loholó nyáját. Vacsorára a Norbertine nővérekhez tértünk be, akik örültek nekünk is, a magyar beszédnek is, s a hozott a- gyagnak nemkülönben. Valami gyönyörű volt mindenfelé magyarokkal találkoznunk, s tudnunk egymásról, hogy hasonló eszmék lelkesítenek mindannyiunkat. • Lyonba visszaérkezésünk után, másnap, Fülöp atya előkeresett két ideillő költeményt és felolvasta: Eötvös: Búcsú Nem mint Helvétia hótakart tetői, Nem nyúlnak oly magasra bérceid, S tán szebbek a Provence daltelt mezői,
