A Szív, 1977 (63. évfolyam, 1-12. szám)

1977-03-01 / 3. szám

-137 — Láttál te már teával misézni?

— Én nem vegyész leszek, hanem kibernetikus. Mit tudom én...

— Mindjárt agyvérzést kapok — mérgelődött az atya. — Évek óta minden vasárnap ministrálsz, és nem tudod, mik vannak azokban a kis kancsókban?

— Ja tényleg, az egyikben víz van.

— Különben keresztelni is fogunk. Vagy azt tejjel óhajtod, hogy szép fehér legyen a lelke?

— Keresztelni? Kicsodát? Ilyen időben? — kérdezték többen is.

— A másik társasággal jön az illető. Jól ismeritek, és remélem, ti is felelősséget vállaltok érte.

— Hát, ha csinos... - mélázott Jancsi.

— Úgy számítottuk, hogy ők félegyre érnek ide. Jancsi, tűzd ki a piros satyakodat, légy szíves, a barlang bejáratához, hogy észrevegyék.

Jancsi éppen indult, de nagyhangú beszélgetés hallatszott a barlang felől jelezve, hogy a lányok is megérkeztek. Az atya első kérdése mindjárt az volt:

— Víz van nálatok?

— Víz? - kérdezték a lányok kórusban, de olyan mélységes utálkozás- sal, mintha mindegyik legalábbis idült alkoholista lett volna.

— Akkor pedig nincs más hátra, mint elgyalogolunk a tóhoz. Ha kilépünk, másfél óra alatt ott lehetünk. Gyerünk! — kapta fel hátizsákját az atya.

Béla olyan mártírképet vágott, hogy a sziklák is szinte repedeztek, de nem volt apelláta. Megindult a menet gyászos hangulatban. Ráadásul félúton Erzsi szandálja is elszakadt, Béla pedig minden felelősséget az atyára hárított, ha a szíve a túlerőltetéstől felmondaná a szolgálatot. így aztán meglehetősen romos lelkiállapotban gyalogoltak hegyre fel, völgybe le. Menetközben Jutkának is aggályai támadtak:

— Atya biztos benne, hogy jó az, ha most megkeresztelkedek? Eszembe jutott, hogy akkor nekem minden vasárnap misét kellene hallgatni, de tudja, hogy nem lehet az apám miatt. Ha tudná, most is hol vagyok, megölne... Nem a bűneim számát szaporítjuk így?

— Ha teheted, elmész majd misére?

— Persze.

— Akkor nincs semmi baj. Ha nem rajtad múlik, hogy elmaradsz, akkor nem baj. Csak azért vagyunk felelősek, amiről mi tehetünk. Van még valami, a- mi bánt?

Jutka csak hallgatott. És igyekezett a társaságtól lemaradni. Az atya elértette a dolgot. Később ő is lemaradt a többiektől, meghagyva, hogy nótázzanak egyet, amire Béla olyan keserű képet vágott, mint akinek nem jutott kenderföld.

— Tudja atya, — kezdte Jutka akadozva — nem is tudom, hogyan mondjam. Rendben van, megkeresztel kedek. Jó kis banda ez így együtt, de ha arra gondolok, hogy nem lehetek majd mindig velük... Meg az élet úgyis szanaszét sodor minket... Mi lesz akkor belőlem?