A Szív, 1977 (63. évfolyam, 1-12. szám)
1977-03-01 / 3. szám
-103térdepeljünk életem központjában a Mi-Atyánk előtt) - imádság nélkül az élet nemcsak élettelen szántóföld, nemcsak magábaroskadt, poshadó tenger, — imádság nélkül az életünk élettelen tengődés, már a semmivélevés határaihoz esett letargia. Egészséges lelki vérkeringésünk oxigénje az imádság, a Teremtő és a Teremtett, az egymáshoz-tartozók kapcsolatának boldog vallomása, a csak-ember kinyújtott keze az Isten-Ember felé, ahol a kettős kézfogásban új életáramlatok érintik az embert. Uj életre hívnak. Az Isteni Vérkeringés közösségébe kapcsolnak. Uj színt, távlatot adnak a világ dolgainak, - az igazi színt és távlatot mutatják. Míg hétköznapjaink között járunk, minden út az Isten-Ember társaságában járt úttá válik és ráismerünk arra, hogy az Ég meg a Föld Isten-Atyánk kaijaiban pihegő teremtés. Életünk termőföldjén a köszönet és a hála búzakalászait érleli örök aratásra az imádságos idő és az életünk mélységeiben született hullámok az örökkévalóság küszöbéig emelnek. Mert végre életünk szüntelen imádságra sürget, szüntelenül imádságot lélegzik bennünk. a kölcsönzők j-iemcsak egymásra bíztál minket,- embert emberre - ránkbíztad a földet is minden titkával, látható és még föl-nem-ismert anyagi gazdagságával. Ránkbíztad, hogy keressünk - kutassunk, építsünk - romboljunk és újraépítsünk a leromboltak helyén, mert az élet élni akar és az élettelen anyag is formálódni, alakulni és szolgálni akar (Isten rendeletéből) az emberi kéz, az emberi szív, az emberi értelem, az emberi lélek által. Ránkbíztad a földet és ’’javait”, de csak ránkbíztad, nem adtad nekünk örökbe. Ahogy egymáson is látjuk,
