A Szív, 1976 (62. évfolyam, 1-12. szám)
1976-01-01 / 1. szám
tán az egyház annyi időt fordított arra, hogy a szekularizált világ fényénél vizsgálja önmagát, legfőbb ideje lenne, hogy most meg újból ezta világot vegye vizsgálat alá — mégpedig az evangélium fényénél. Talán az egységes felfogás, a konszenzus hiánya is azzal magyarázható, hogy az egyház, ha nem is tudatosan, de elfogadott bizonyos helyt nem álló szekuláris nézeteket. Az idők jelei nem sok jóval bíztat- naka modern felfogást illetően. KariBarthnak minden oka megvolt arra, hogy a második vatikáni zsinat pasztorális konstitúciójával kapcsolatban megkérdőjelezze azt az optimizmust, amit a zsinati atyák a világ fejlődésének lehetőségei iránt tápláltak s úgy látta, hogy az egyháznak a szekularizált világgal folytatott dialógusa azt a kockázatot is hordozza, hogy aláássa az egyház missziós küldetésétéppazoknak az igazságoknak vonalán, melyeket a világgal szemben kell hirdetnie. A keresztény gondolat modern nézetek rabjává lett, miközben korszerűsíteni akarta önmagát. A helyett, hogy "kihívást" jelentett volna a széltében-hosszában ható korszellem ellenében, sokszor megelégedett azzal, hogy divatos jelszavakat visszhangozzon s ezzel gyengítette azt a képességét, amellyel saját, a világétól különböző hitét maradéktalanul és félre nem érthetően hangoztatni tudná. Ilyen és hasonló meggondolások képezték a hartfordi megbeszélések hátterét. A meghívók kiküldésekor nem törekedtek arra, hogy egyensúlyban tartsák a különféle egyházak képviselőinek számát. Akis csoportban így 6 luteránus mellett 5 katolikus, 2 ortodox, 2 református, és egy-egy presbiteriánus, metodista és egyesült (United Church of Christ) egyházbeli gondolkodó volt. Gondolataik konvergenciájának segítségére volt a tény, hogy a gyűlést megelőzően már hosszabb i- dő óta személyes levelezésben is állottak egymással. Tárgyalásaiknak bizonyos "teológiaiújraigenlés"voltacélja; a modern világ bálványai ellenében az egyház anyagi világunkon túlutaló transzcendenciájának akartak újabb nyomatékot adni. A konferencia írásban kiadott összefoglalója, a "Hartford-ki- áltvány" néven ismert munka, 13 sűrítetten megfogalmazott tételből áll. Formájuk negatív; tévedéseknek a listája, melyekről bevezetőjük azt mondja, hogy látszatra vonzók és meggyőzően hatnak, közelebbi vizsgálat után viszont kitűnik róluk, hogy áligazságok, amelyek csak sorvasztóan hatnak az egyház életére és munkásságára. Mielőtt a részletekbe bocsátkoznánk, azt is érdemes megemlíteni, hogy az egybegyűltek egyike sem tartotta magát valamely sajátos teológiai rendszer képviselőjének. Többféle egyházat, többféle keresztény hagyományt képviseltek. Néhányukról joggal mondható, hogy konzervatív temperamentumok, legtöbbjük azonban "középutas"
