A Szív, 1976 (62. évfolyam, 1-12. szám)

1976-01-01 / 1. szám

7 mauszba tartó két tanítványnak, akik nem ismerték fel őt, amíg be­szélt hozzájuk az úton, de felismerték, amikor asztalhoz ültek és meg­törték a kenyeret. Végül ugyanennek a napnak estéjén megjelent a töb­bi tanítványnak is, csak egy hiányzott közülük: Tamás. Nyolc nap múlva, vagyis a következő hét első napján ismét együtt voltak a ta­nítványok és Tamás is velük. Ismét eljött Jézus és Tamás is meggyő­ződött arról, hogy Jézus él. Az apostolok még néhányszor látták Jézust megdicsőült testé­ben a feltámadása után, de elérkezett az idő, amikor már nem látták tovább. Mégis összegyűltek minden hét első napján, vagyis a szomba­tot követő napon, hogy találkozzanak a feltámadt Krisztussal. Jézus már nem jelent meg közöttük emberi alakban, de tudták, hogy közöt­tük van a kenyértörésben, mert megígérte nekik, hogy ahol ketten vagy hárman összegyűlnek az 0 nevében, ott van közöttük (Mt. 18, 20). Erről a szokásról tudósítanak minket az Apostolok Cselekedetei: "A hét első napján összegyűltünk kenyértörésre — írja az egyik résztve­vő. — Pál másnap el akart utazni, ezért beszélt hozzájuk; egész éj­félig kinyújtotta a beszédet" (Ap. Csel. 20, 7). Szent Pál pedig arra in­tette a korintusi meg a galatai híveket levelében, hogy amikor a hét első napján összegyűlnek, rendezzenek gyűjtést a jeruzsálemi szegé­nyek számára. R z apostoli időtől kezdve tehát a hét első napja kivált a többi közül. Nemcsak úgy tekintették, mint az Ur feltámadásának emléknap­ját, hanem meg voltak győződve arról, hogy ezen a napon találkoznak is a feltámadt Jézussal, amikor összegyűlnek a kenyértörésre, vagy ahogy szent Pál mondja, az Úr vacsorájára, amikor megismételték azt, amit Jézus az utolsó vacsorán cselekedett. Ezért ezt a napot ha­marosan az "Úr napjának" kezdték nevezni. Ezért írja szent János a Jelenések könyvében: "Az Úr napján elragadtatásba estem, és láttam valakit, aki az Emberfiához hasonlított. Amikor megpillantottam, mint valami halott, a lába elé rogytam, de ő rámtette a jobbját és megszólított: ’Ne félj! En vagyok az első és az utolsó és az élő: meg­haltam s nézd, mégis élek, örökké’" (Jel. 1,12-18). Ez a magyarázata annak, hogy miért gyűlünk össze mi is hét- ről-hétre minden vasárnap a kenyértörésre, vagyis a szentmisére. Mert hisszük azt, hogy a feltámadt Jézus közénkis eljön, tanít és táp­lál minket. Mint láttuk: őseink, az első keresztények, nemcsak éven­te egyszer gyűltek össze, hogy találkozhassanak a feltámadt Krisz­tussal, hanem minden hét első napján. így lett minden hét első nap­jából Krisztus feltámadásának és a Jézussal való találkozásnak ünne­pe, az Úr napja. Ezért Jézus híveinek, barátainak ismertető jele az,

Next

/
Oldalképek
Tartalom