A Szív, 1976 (62. évfolyam, 1-12. szám)
1976-12-01 / 12. szám
568 J úlia bement a nagy étterembe, ahol épp most fejezték be az ebédet a magyarok. Nők, férfiak, gyerekek, összesen harmicöten. A férfiak elégedetlen, mogorva képet vágtak. — Ez pocsék ebéd volt! — háborgott egy szúrós szemű, harcias férfi. — Ha már csirkét adnak, miért nem paprikáscsirkét? Kifőzik azt a nyomorult kis csibét, mintha tyúk lenne. Júlia az étterem közepére állt és harsány hangon bejelentette:- Olasz-magyar tolmács vagyok. — Akkor mondja meg nekik, - zúgolódott tovább a haragos férfi — hogy máskor adjanak rendesebb ebédet. Tudja, mi volt a körítés a csirkéhez? Saláta! De ahelyett, hogy egy kis ecettel meg cukros vízzel ízesítették volna, hát o- lajat öntöttek rá. Olajos saláta! Pfuj... — De kérem, — próbálta Júlia csillapítani a kedélyeket - hiszen ingyen kaptak mindent... — Ingyen, az igaz — mordult egy másik férfi. — De ha már olyan vendégszeretők, hogy Ingyen táplálnak minket, miért nincs annyi szívük, hogy adnának egy kis bort a csirkéhez? Kénytelenek voltunk vízzel öntözni a csirkét. Most képzelje el, mi van a gyomrunkban! — Én nem a gyomrukra vagyok kíváncsi, hanem a torkukra - erélyeske- dett Júlia fontos küldetésének tudatában. - Én ugyanis az Olasz Rádió megbízásából jöttem ide, hogy bejelentsek egy szép tervet. December közepe táján maguk énekelni fognak az olasz rádióban, magyar nyelven. — Miií? — ámuldoztak mindnyájan.- Igen, maguk. Most itt van velem az Olasz Rádió és Televízió egyik jól ismert, kedves bemondója — közben hátrafordult és intett az ajtóban lapuló Ele- nának, hogy jöjjön előre. - Mindennap sokezer ember hallgatja ezt a hölgyet. Most magukhoz fog szólni. Hogy minél jobban kifejezhesse a magyarok iránti szeretetét, magyar nyelven fogja magukat üdvözölni. Júlia aggódva, mégegyszer halkan figyelmeztette Elenát: Kérem, ne felejtse el jól kikerekíteni az ajkát...- Álljon a hátam mögé és súgja a szöveget! - parancsolta Elena. Júlia súgott: Barátaitok vagyunk. Bízzatok. Elena nagy igyekezetében túlságosan csücsörítette a száját. Ennek következtében a magyar szöveg így hangzott: — Borotok a vágyunk! Bíz a tök! Nagy tapsvihar. Óriási hahota. "Mit mondott?" — kérdezték egymástól a magyarok. — "Hát azt, hogy ők vágyódnak a mi borunk után. Most már értem, miért nem adtak bort a csirkéhez. Azt várták, hogy mi szállítsuk nekik a tokajit." - "De a tököt is belekeverte a mondókájába." - "Igen. Azt mondta: bíz a tök. Biztosan úgy értette, hogy tökfilkó, aki ebben a cudar világban még bizakodik." — Nevettek. — Min mulatnak ezek? — kérdezte ingerülten Elena. — Én felkínáltam
