A Szív, 1976 (62. évfolyam, 1-12. szám)

1976-01-01 / 1. szám

5

a keresztet a váltunkra véve veszítsük el életünket, és akkor megnyerjük azt (Mt. 16, 24-25). Sem a kereszthordozáshoz, sem az életünk elvesztéséhez nem nagyon fűlik a fogunk. Bizonyára valami keleti kifejezéssel van dolgunk, ami túlzó, és amit nem kell olyan "szóról-szóra" érteni. így okoskodik emberi gondolkodásunk, és nincs igaza, mert valóban és igazán a szószerinti értelemben szánta őket Jézus és úgy vette szavát az Egyház.

Mi az élet? A téli álmát alvó medve, a megfagyott rügy, a gu- bóba zárt lepke, és az ember, akinek még érezni a szívverését, mind ál. El, de ez az élet? Vagy inkább mondhatjuk, hogy a szabadon kódorgó medve, a virágbapattant rügy, a játszi könnyedséggel repülő lepke és táncoló-mulató ember sokkal inkább él. Az állandóan önmagára néző, saját kényelmét és biztonságát kereső ember úgy gondolja, hogy biztonságot nyújtó erődítményt épít maga körül, és nem veszi észre, hogy egyre jobban elvágja magát ezzel másoktól és következésképpen az élettől. Hogy valaki igazán éljen, annak alapfeltétele, hogy mások felé néz, másokra is gondol, hogy nyitott és szabad. Az igazi élet a másokért való élet.

Amikor valami szép vidéket látunk, vagy váratlan öröm ér, eredményt érünk el — mi lesz az első gondolatunk? Szeretnénk megosztani másokkal, főleg azokkal, akiket szeretünk? A nem nagyon ízletes ebéd ízletessé, a nem is különös szépségű vidék tündérivé válik, ha valakivel, akit nagyon szeretünk, megoszthatjuk. Erről szól a fentebb idézett evangéliumi útmutatás. Valóban az élet sűrűjét a- karod megtapasztalni? Élj másokért. Veszítsd el mások szolgálatában az életedet — akkor fogod megtapasztalni igazán, hogy milyen jó dolog is élni.

Lépten-nyomon ott van az életünkben ennek a szabálynak a beteljesülése. Az édesanya vállalja agondot és bajlódást — csak a gyermekének él, és ez teszi igazán teljessé az életét. A családapa hajlandó erejét és idejét feláldozni, hogy a családnak biztosítsa a jólétet és megélhetést. Az iskolába járó gyermek feladja a játékot, hogy a leckéjét befejezze, mert csak így lesz belőle felelős ember. Amikor teljesen átadjuk magunkat egy könyvnek, valami feladatnak, még az idő is jobban telik, mert elfelejtettük önmagunkat. Minden megszépül és új színben jelenik meg, ha azt valakivel, akit szeretünk, megoszthatjuk. Ezt a gyakorlatban tapasztalható és életünkben felfelbukkanó jelenséget fejezi ki a krisztusi mondás: Isten azt akarja, hogy veszítsük el önmagunkat, hogy megnyerjük életünket. Nem a