A Szív, 1976 (62. évfolyam, 1-12. szám)

1976-01-01 / 1. szám

5 a keresztet a váltunkra véve veszítsük el életünket, és akkor meg­nyerjük azt (Mt. 16, 24-25). Sem a kereszthordozáshoz, sem az éle­tünk elvesztéséhez nem nagyon fűlik a fogunk. Bizonyára valami ke­leti kifejezéssel van dolgunk, ami túlzó, és amit nem kell olyan "szó­ról-szóra" érteni. így okoskodik emberi gondolkodásunk, és nincs igaza, mert valóban és igazán a szószerinti értelemben szánta őket Jézus és úgy vette szavát az Egyház. Mi az élet? A téli álmát alvó medve, a megfagyott rügy, a gu- bóba zárt lepke, és az ember, akinek még érezni a szívverését, mind ál. El, de ez az élet? Vagy inkább mondhatjuk, hogy a szabadon kó­dorgó medve, a virágbapattant rügy, a játszi könnyedséggel repülő lepke és táncoló-mulató ember sokkal inkább él. Az állandóan önma­gára néző, saját kényelmét és biztonságát kereső ember úgy gondol­ja, hogy biztonságot nyújtó erődítményt épít maga körül, és nem ve­szi észre, hogy egyre jobban elvágja magát ezzel másoktól és követ­kezésképpen az élettől. Hogy valaki igazán éljen, annak alapfeltéte­le, hogy mások felé néz, másokra is gondol, hogy nyitott és szabad. Az igazi élet a másokért való élet. Amikor valami szép vidéket látunk, vagy váratlan öröm ér, eredményt érünk el — mi lesz az első gondolatunk? Szeretnénk meg­osztani másokkal, főleg azokkal, akiket szeretünk? A nem nagyon ízletes ebéd ízletessé, a nem is különös szépségű vidék tündérivé vá­lik, ha valakivel, akit nagyon szeretünk, megoszthatjuk. Erről szól a fentebb idézett evangéliumi útmutatás. Valóban az élet sűrűjét a- karod megtapasztalni? Élj másokért. Veszítsd el mások szolgálatá­ban az életedet — akkor fogod megtapasztalni igazán, hogy milyen jó dolog is élni. Lépten-nyomon ott van az életünkben ennek a szabálynak a be­teljesülése. Az édesanya vállalja agondot és bajlódást — csak a gyer­mekének él, és ez teszi igazán teljessé az életét. A családapa haj­landó erejét és idejét feláldozni, hogy a családnak biztosítsa a jólé­tet és megélhetést. Az iskolába járó gyermek feladja a játékot, hogy a leckéjét befejezze, mert csak így lesz belőle felelős ember. Ami­kor teljesen átadjuk magunkat egy könyvnek, valami feladatnak, még az idő is jobban telik, mert elfelejtettük önmagunkat. Minden meg­szépül és új színben jelenik meg, ha azt valakivel, akit szeretünk, megoszthatjuk. Ezt a gyakorlatban tapasztalható és életünkben fel­felbukkanó jelenséget fejezi ki a krisztusi mondás: Isten azt akarja, hogy veszítsük el önmagunkat, hogy megnyerjük életünket. Nem a­

Next

/
Oldalképek
Tartalom