A Szív, 1976 (62. évfolyam, 1-12. szám)
1976-09-01 / 9. szám
421 halálából erőt meríteni saját életükhöz és halálukhoz, tudnak elmélyülten imádkozni, ... tartják a közösséget Istennel és emberrel’. - Aggodalomra ad azonban okot, hogy mindehhez kevés segítséget tud nyújtani az erre hivatott keret és az erre hivatott személyek. A magyar egyház nem elég művelt, sem teológiailag, sem társadalmilag s nem tud meggyőzően ’’feleint’ a kívülállók ’’kérdésére”. Visegrády Vera* fekete fuvar K ati úgy robbant be a káplánszobába, mint egy á- gyúgolyó.- Atya, — lihegte — indulhatunk? A káplán szívott egyet a cigarettájából. Nagy gonddal verte le róla a hamut. Csak ezután kérdezte elnéző, de gyanakvó mosollyal: — Megint egy lelket megmenteni? — Hangjában egy kis rémület is bújkált. — Igen, ha még el nem szállt. Siessünk!- Mosonmagyaróvárra vagy Hódmezővásárhelyre? — Csak ide, a klinikákra. Délelőtt vittem be a művese-osztályra egy aranyos kisfiút. Teljesen megégett, valami benzinesüveggel játszott. Rákapcsolták egy gépre, lehet hogy meghal, rohanjunk! Mentőkocsival vagyok megint. Majd atya szirénázik.- Angyalom, ne haragudjon, nem lehet. Félóra múlva egy eléggé problémás jegyespár jön hozzám, nem csaphatom be őket. Amíg innen a klinikákra vánszor- gunk ebben a csúcsforgalmi időben... Nem talált közelebb egy papot? — Ide hoztam pár utcával arrébb egy beteget. Ez volt a legközelebbi plébánia, ahol normális papot fel lehet kapni. Menjünk!- Nagyon megtisztelő a véleménye, de mondom, nem csaphatom be ezeket a jegyeseket sem... Van még plébánia... — És ha valaki más megtartja a jegyesoktatást? — A káplántársam temet, a plébános úr... — Jobb, ha a mai fiatalok nem is látják! — vágott közbe Kati. Gyorsan hozzátette — Én másra gondoltam. Ha egy fiatal házaspár tartaná, akik már benne + Barátnője bátorítására küldte be írását azzal a megjegyzéssel: nyugodtan papírkosárba dobhatjuk, ha nem megfelelő. Olvasóink is megállapíthatják: kár lett volna érte... Önmagáról csak annyit akar nyilvánosságra hozni, hogy "valahol Nyugaton" él. Unszolásunkra küldött egy fényképet is. Nem portrét, csak egy pillanatfelvételt, "mert erről úgysem ismer fel senki"...