A Szív, 1976 (62. évfolyam, 1-12. szám)

1976-08-01 / 8. szám

343

bdztam ezzel? Hogy kifárasztottam magam? Most nem kérdés. A megdöbbentő élmény az lett bennem lassanként, hogy éppen a mieinknek nem kellek, és csak a negatívumokat látják bennem. Végül elhiggyem, hogy csak ez vagyok? És kétségbeessem? Mert annyi iparkodás és jóakarat mellett csak ennek lenni, nem alázatra, hanem kétségbeesésre való ok... És ezért mint sötét éjjel fel-felvillanó villámfény kellenek ezek az emlékek, ezek az élmények. Hogy Isten a többit is tudja és Isten szeret. Szeret annyira, hogy így is meg mer próbálni és bízik bennem, hogy kegyelmével megadom magam és el akarom fogadni a próbát. És akarom, Uram, őszintén akarom a próbát és a keresztet, mindet... Elemi igazságérzetem dühöngését pedig azzal csendesíted Magad, hogy ezt nyugodtan Rád hagyhatom - és nagyobb irgalom, nagyobb szeretet, a kegyelem nagyobb ereje, hogy nem derülnek ki a dolgok, nem leplezed le őket, nem adsz emberi elégtételt itt, hanem a szenvedést belekalkulálva, megoldod botrány nélkül, nagyobb külső bajok nélkül a dolgokat, kihozod a jót belőlük. Bármely motívumból, csak Jézus hírdettessék és a lelkeken segítsenek... Szent Pálnak ez elég volt - nekem is elég lehet.

Magyary Csilla

Láttam az elsőaldozókat

Vonultak párosával az oltárhoz hat-nyolc éves fiúk és kisleányok.

Ma lettek elsőáldozók.

Szemük lesütve, kezük össze téve, arcukon ült az ártatlanság fénye s vittek fehér liliomot, így mentem én is sok év előtt egyszer, lelkem tündökölt, mint aranyló kegyszer és szűzfehér volt, mint a hó.

Jézust vártam és magamba fogadtam egy régi egri virágos tavaszban: boldog kis elsőáldozó.

De jöttek súlyos, gonddal teli évek, szívemben is sokasodtak a vétkek, ártatlanságom hamva hullt.

Bűnbánatban, ha meg is fürdőit lelkem, könnyes szemem, ha égre is emeltem, hol volt már a hótiszta múlt!