A Szív, 1976 (62. évfolyam, 1-12. szám)
1976-07-01 / 7. szám
3i6 szír rítuson lévőket a latin rítusba kényszerítsék. 1597-től kezdve el is érték, hogy ezek a keresztények latin rítusé missziós-püspökök alá kerüljenek, ha eredeti rítusukban meg is maradhattak. Ennek persze az lett a következménye, hogy a szír rítusúak egy része elvált Rómától. Az 1563-ban elszakadtak a századok folyamán újabb osztódáson estek át; 1833-ban egy belőlükkiválócsoportmegalkotta a "mar- thomita" egyházat, mely az anglikánokkal mutat fel sok hasonlóságot; egy másik águk 1930-ban két püspökük vezetésével visszatért Róma hűségére, megtarthatták szír szertartásaikat (ez a mai szír-malankár egyház); egy harmadik csoportjuk az indiai keleti ortodox egyházat alkotja. A Rómával egységben maradiakat aránylag későn jutalmazták csak meg hűségükért; 1896-ban kaptak először saját soraikból püspököt és 1923-ban ismerték el külön egyházként őket (ezek a szír rítusban Róma hűségében megmaradtak alkotják a szír-malabár egyházat). vasárnapi mise után nagy múltú misszió - új utakon... Az 1653-ban történt szakadás után a Rómához hűségben maradt szír-malabárok teljes elszigeteltségbe kényszerültek. Nem engedték meg papjaiknak, hogy Keralán kívül térítő munkát végezzenek s az 197l-es évben egyezett bele először az indiai püspökkari konferencia abba, hogy saját rítusukra Keralán kívül is téríthessenek új híveket. — A 19. század folyamán kiépülő remek missziós iskolarendszer az indiai társadalom elitjét vonzza ezekbe az intézményekbe, de térítésükről szó sem lehet. Ahhoz le kellene mondaniuk kultúrájukról, indiai mivoltukról. A missziós egyházcsaklatinrítuson lenne hajlandó befogadni őket s nyugati filozófiával és teológiával helyettesíteni ősi vallási kultúrájukat. ^kadtak már a múlt század végén keresztények, akik rájöttek, T hogy a régi missziósmódszerekkel nem lehet India megtérését munkálni. így 1888-ban egy Brahmabandhab Upadyaya nevű kérész-
