A Szív, 1976 (62. évfolyam, 1-12. szám)

1976-06-01 / 6. szám

tosanegy nagyon csúnya szó. Éjjel be hallatszott, mikor veszekedtetek és mindig kiáltoztátok: "felbonthatatlan". Nagyon csúnya szó lehet, mert Anyu sírt.

— Csak azért sírt, mert fáradt volt. És nem is veszekedtünk, csak hangosan beszéltünk. Azt ne gondold, hogy "felbonthatatlan" csúnya szó, sőt, az szép szó, drágám.-Szép? - álmélkodott Évi.

— Már mondtam. Szép.

— Mered mondani, hogy 'bizonyisten szép"?

— Merem.

Gyula leült Évi ágyának a szélére. Rátette vaskos, széles tenyerét a kislány törékeny, fehér, kis kezére. Ez az érintés valahogy jól esett mindkettőjüknek. Az apai kézből valami megnyugtató erő szállt a kislány támaszt kereső gyöngeségébe.

— Miért is töröd most a fejed ilyeneken? — korholta szeretettel Gyula a kislányát. — Lázas vagy, Évikém, pihenj szépen.

— Apu, most inkább meginnám a tejet, — mondta a kislány és a szem ében halvány fény derengett. — Előbb nem volt étvágyam. Most van.

Gyula készségesen nyújtotta oda az éjjeliszekrényen álló tejes bögrét. Aztán elégedetten figyelte, hogy Évi hogyan kortyolgatja a tejet. Mikor már az utolsó cseppet is lenyelte, Gyula visszament a hálószobába és csak úgy félvállról odavetette az asszonynak:

— Évi kiitta a tejet.

— Kiitta? — ámuldozott az asszony.

— Ha nem hiszed, nézd meg. Ott az üres csésze.

— Talán fenyegetted a gyereket?

— Dehogyis. Sőt. Örömében itta ki a kávét.

— Na de ilyet! Gyula, hogy te ezt hogy csináltad? — csodálkozott az asszony és hálás, alázatos bámulattal úgy nézett fel az urára, mint valami igen nagy emberre.

Ez a hódoló tekintet rendkívül jól esett Gyulának. Úgy dagadozni kezdett a keble a diadal érzet örömétől, mintha ő lenne a győztes Napóleon.

Abban a percben, a szíve mélyén, — mint valami halk csoda — megpendült egy elpattantalak vélt, rég elnémult húr és vidáman zenge- dezni kezdett.

Akkor Gyula ezt gondolta magában: "Mégsem megyek az ügyvédhez a válás ügyében. Mire jó a válás?"