A Szív, 1976 (62. évfolyam, 1-12. szám)

1976-06-01 / 6. szám

mán ugyanis az életösztön könnyen arra késztethet mindenkit, hogy e- lőzően tett elhatározását megváltoztassa.

Ebből a megfontolásból kiindulva biztosabb tehát azt feltételezni, hogy a gyám csak gyógyításra irányuló döntésekben képviselheti az öntudatlan beteg szándékát, és a már alkalmazott életfenntartó eszközök visszavonására csak az öntudatnál lévő betegnek van joga. To- vábbmenve azt is feltételezhetjük, hogy a gyám képviselheti bizonyos mértékig az öntudatlan személy előzetesen tett döntését is, és mintegy az ő felhatalmazásával élve magakadályozhatja a rendkívüli eszközök felesleges igénybevételét.

A már alkalmazott életfenntartóeszközök visszautasításának e- setében azonban az ilyen irányú előzetes döntést a gyám csak akkor képviselheti, ha az sorozatos válságok eredménye, ha a betegnek volt alkalma arra, hogy a kezelési módszert a válságos folyamat kezdetén kiértékelje. Más szóval: az orvosnak és a gyámnak meg kell győződniük arró, hogy a döntés valóban a kritikus helyzet kezdeti kiértékeléséből és a halál lehetőségének reális tudatából született. Ezzel a megszorítással kizárjuk azt a kézenfekvő veszélyt, hogy a beteg a válság alatt megváltoztathatta elhatározását. Ezenkívül azt is elkerüljük, hogy a gyám a beteg szándékának képviselete helyett a beteg állapotáról alkotott ítélet szószólójává, az orvos pedig ennek az ítéletnek a végrehajtójává váljék.

H bírósági tárgyalás megállapította, hogy Karen többször kifejezte azt a szándékát, hogy nem szeretné életét rendkívüli, mesterséges eszközök segítségével meghosszabbítani. Ez a szándék azonban nem állt semmiféle kapcsolatban azzal a tragikus eseménnyel, aminek következtében jelenlegi állapotába került. így érthető, hogy sem a kórház, sem az orvosok, sem pedig a bíró nem vették figyelembe ezt a kívánságot.

A gyám szerepének ilyen leszűkített értelmezése őt mintegy a beteg végrendeletének puszta végrehajtójává teszi. Ez azonban nemcsak a beteg személyi méltóságát védi meg a körülmények között lehetséges legnagyobb mértékig, hanem egyúttal lehetőséget biztosít a szenvedésben rejlő keresztény értékek megvalósulásához is. Ha a gyám szerepét a beteg kifejezett szándékától és elhatározásától függetlenné tesszük, az életfenntartóeszközökvisszautasításárairányuló döntésnek — a pénzbeli vagy technikai eszközök esetleges hiányán kívül — csak egy alapja marad: az öntudatlan élet értéktelenségének feltételezése. Ezt a feltevést azonban nemcsak a keresztény életfelfogás utasítja vissza, hanem amint Karen példája igazolja, az evilági értékítélet is.