A Szív, 1976 (62. évfolyam, 1-12. szám)
1976-01-01 / 1. szám
11 azalatt a három év alatt, melyet Júdea és Galilea különféle helyein töltött, míg Isten Izenetét, a "jó hír" Evangéliumát tanította, különös megértést, gyengédséget és részvétet mutatott a beteg, a testi-lelki beteg emberek felé. Csodákat művelt, meggyógyította őket és rámutatott, hogy "hitük" érdemelte ezt ki és többé ne "vétkezzenek". A bűn és büntetése szoros kapcsolatbanvanabetegséggel. Azt szoktuk mondani: csak a primitív emberek gondolják, hogy fizikai szenvedésük, testi nyomoruk bármely fajtája Isten büntetése. Valahogyan, ha súlyos szenvedés ér bennünket, föltesszük a kérdést: Ezt érdemeltem ? így büntet az élet? az Isten? Isten részvéte, közelsége, mint igény és rádöbbenés legjobban szenvedéseink mélypontján találkoznak. Személyes találkozás ez, nem elméleti. Minden idegszálunk, testünk és lelkünk kínja együtt nyúl és kapaszkodik a könyörületes istenbe. Es éppen Isten Fiába, aki magára vette életünket minden fázisában, leginkább és leghangsúlyozottab- ban szenvedéseinkben. Legjobban ott vagyunk "egyek" vele. Súlyos betegségünk legnagyobb tapasztalati élménye az a láthatatlan, de tapasztalati érintés, mellyel a Keresztreszegezett keresztjéről lehajol és karjaiba fogad minket... vége Magyary Csilla Istendicsére) ének Szunyogh Xavér Ferencnek Dicsérlek, Istenem, dicsérlek! hálás szeretettel — így köszönöm a betegséget, a fájdalmaknak tompa fényét, álmatlan éjek édességét. A szenvedés csontomig jár át s mondok allelúját, hozsánnát. Már bottal is csak botladozva botorkálok — de a Magosbal Hamarabb érek Hozzád sántán, fájó lábaknak angyalszárnyán, mint régen, mikor két gyors lábon hagytad az ördög táncát járnom. Mostantól, míg csak el nem érlek, nem fogy ki számból a dicséret, végtelen lázas éjszakákon a Te neved imádom, áldom s boldog szívvel, ujjongó dallal virrad rám a mennyei hajnal. 1975 szeptember
