A Szív, 1975 (61. évfolyam, 1-12. szám)

1975-02-01 / 2. szám

- 88 pedig nem engedte, hogy egy percre is elfelejtsem: az 6 életének én vagyok a nagy "balesete".

Még rosszabb volt, hogy nagy segítségében soha nem hagyta, hogy magamtól is tegyek valamit. Ennek persze az volt a következménye, hogy úgy nőttem fel, mint egy magával tehetetlen csecsemő. Szegény jó anyám még azt se hagyta sose, hogy magamtól egyek. Mindig ő etetett - aztán hallhattam naphosszat, mi mindent kell neki értem megtennie.

Mire 18 éves lettem, se testi, se anyagi erői nem futották arra, hogy tovább is gondomat viselje. A következő pár esztendőt különféle családoknál töltöttem s félreértésekből, apró kis kellemetlenségekből bizony megkaptam a magam adagját.

Mondhatom, meguntam az életet, de valami mindig arra serkentett, hogy fejlesszem képességeimet. Huszonkét éves koromban tudtam először magamtól fürdőt venni, felöltözni, hajat mosni, étkezni, ágyamat rendberakni s írógépelni is megtanultam: egy perc alatt nyolc szót tudtam leütni - egy ujjammal. Abban az évben fordult elő az is, hogy egy folyóirat közlésre fogadta el egyik írásomat.

Amikor 33 éves lettem, orvosaim kijelentették, elérték a lehetőségek végső fokát velem. Több "újra" nem tudnak megtanítani. Egy hónappal később beköltöztem saját lakásomba. Valahogy azt kellett bebizonyítanom magamnak, hogy testi fogyatékosságom ellenére is képes vagyok független és normális életet élni.

2 az életem igazi változása csak akkor következett be, amikor végre le tudtam mondani arról, hogy a magam akaratát

valamiképpen Istenre erőszakoljam. Alakásom kibérlésével

egy időben, sikerült egy nem teljes elfoglaltságot jelentő munkát is szereznem, mint egy helyi újság "riportere". Pár írásomat más kiadóknál is sikerült elhelyeznem. Szerény kis sikerek voltak ezek, de addig nem tapasztalt elégültséggel töltöttek el.

Emberi természetünknek egyik fogyatékossága, hogy egy kellemetlen helyzetnek mindig csak a negatív jellemzőire gondolunk. Mindig elnézünk a felett az emberi kiteljesedés felett, amelyet épp az a kellemetlen helyzet tartogat számunkra, amelyiktől csak szabadulni szeretnénk. Az a téves elgondolásunk, hogy életünk csak akkor teljesedhet ki, ha mindenünk megvan, amit éppen kívánunk magunknak. Nekem mostanára az a kiérett meggyőződésem, hogy teljessé igazán csak akkor lesz az életünk, ha túl tudunk emelkedni a pusztán emberi adottságúkor Tapasztalatom azt mutatja, hogy mások prob- lém ii felé mindig azok a nyíltabbak és megértőbbek, akik maguk is a legtragikusabb élményeken estek keresztül. A boldogságra nincs