A Szív, 1975 (61. évfolyam, 1-12. szám)
1975-12-01 / 12. szám
- 569 napokban azt mondta, hogy minden rendben van. — Mondtam, mert nem akartam ijesztgetni, de már akkor sejtettem azt, amit most biztosan tudok: műtét nélkül nem jöhet világra az a gyerek. Anikó emlékezetén átcikkáztak a már átélt műtétek kínjai. — Gondolja — kérdezte szomorúan — hogy én kibírnék még egy műtétet? — Hát... — köszörülte a torkát az orvos — hiszen éppen erről van szó. Azt ön is tudja meg én is tudom, hogy a teste csupa forradás, összenövés meg miegymás. Ilyenesetbena vágás veszélyes. Segíteni szeretnék, kérem. Hiszen az én kötelességem az, hogy megmentsem a rám bízott páciens életét. Ezért megmondom őszintén, hogy volna egy másik megoldás is. Elkerülhetjük a műtétet, hogy ne veszélyeztessük az ön életét, de ebben az esetben hagynunk kell, hogy a gyermek megfulladjon. Természetesen, csak ha akarja... "Ne ölj!" — harsant fel a parancsszó Anikó szívében és az Isten szava erőt öntött belé. — Nem engedem, hogy megöljék a gyermekemet — mondta elszántan. — Az ő életét én kértem Istentől. Inkább én halok meg! Az orvos némán kihúzott az asztalfiókból egy nyomtatott ívet és átadta Anikónak: — Kérem, tessék aláírni. Formaság az egész. A sebész nem kényszerítheti betegét veszélyes műtétre, mert ha beállna valami komoly komplikáció, a betegnek a családja beperelhetné az orvost. E- zért alá kell írnia, hogy tisztában van a veszéllyel és engedélyezi, sőt, kívánja az operációt. Ezek a szavak: "veszély" meg "komplikáció" olyan fenyegetően lüktettek Anikó agyában, mintha azt jósolnák: "halál". Kínos szünet után az orvos ismét megszólalt: — A férjével már beszéltem. Nagyon le van törve. Azt mondta, hogy teljesen önre bízza a döntést. Itt kinn várakozik. Behívjam? — Nem. Kérem, most nem — esdekelt Anikó, mert attól félt, hogy elszáll a bátorsága. Csöndesen kinyújtotta a kezét az ív után és aláírta. Mialatt a tollából lassan gördültek a betűk, úgy érezte, mintha nem is a nevét írná, de ezt: "isten veled élet! Isten veled, drága kis otthonom! Isten veled, férjem bársonyos, gyöngéd tekintete; szelíd, meleg hangja. .. Isten veled, édes boldogságom! " Szíve fájdalmasan összeszorult, de ugyanakkor egy pici szívéé ske sebesen dobogott, mintha kopogtatna az élet ajtaján... — Doktor úr, — rebegte rimánkodón — ugye az biztos, hogyha engem felvágnak, a gyermek élni fog?
