A Szív, 1975 (61. évfolyam, 1-12. szám)

1975-12-01 / 12. szám

- 566 lektan rejtelmes törvényei irányítanak. A természetfölötti valóság, a kegyelem egészen száműzve van innen. De Mauriac számára is az emberi történelem legmélyebb értelme az Isten és a Sátán egymás közti harca. A természetfeletti elem, a kegyelem, tehát nála is közbelép. De mindez úgy tűnik fel, mint az isteni erőnek kívülről jövő, erőszakos beavatkozása a profán világ eseményeibe. Tehát egészen nyilvánvaló Mauriac regényeiben, hogy a két világ, a jóságnak és a gonoszságnak a világa között teljes a szétválasztás. A föld a Sátán hatalma alatt van annyira, hogy szinte nem is lehet észrevenni az Isten jelenlétét. A pap az, aki magában hordja a másik világnak a fényét. Rajta keresztül töri át az isteni világosság a sötétségnek, a gonoszságnak fekete leplét. Mauriac regényeinek papja ezért szinte valószínűtlen magasságban van. Az isteni szeretet kerítette hatalmába, mégpedig olyan mértékben, hogy nem hat reá a szenvedélynek és a bűnnek titokzatos hatalma.

B

emanos regényeiben viszont csak egy világ van s ezért a világért harcol az Isten és a Sátán. Aki a hit szemével nézi a szereplőket és az eseményeket, eljuthat a valóság igazi ismeretére. A világ a maga egészében ennek a nagy harcnak a színtere, ahol az Isten és a Sátán egyaránt jelen van és működik. Nem a Mauriac-féle profán világ ez, melybe a természetfölötti valóság kívülről és erőszakosan tör be, hanem egy olyan világ, melyet az isteni jelenlét mindenestől átjár.

Bernanosnál a pap a nagy harcnak a középpontja. A Sátán őt támadja legnagyobb erővel és ő lesz ennek a harcnak az igazi hőse. A paptól függ az Isten népének üdvössége, vagy kárhozata: éppen úgy, mint ahogyan a mithológia héroszaitól függött az egész nép élete, vagy pusztulása. A pap tehát Bernanosnál és követőinél valami félelmetes hatalommal rendelkezik. A regényíró gyakran úgy vezeti be, amint éppen megérkezik plébániájára. Hasonlít ez a jelenet ahhoz, amikor az állatszelidítő első alkalommal megy a vadállatok közé. A pap jelenléte felébreszti az emberi állatban szunnyadó szenvedélyeket, főként abenne lakó Sátánt. A nyugalomnak, a harci csendnek most egyszerre vége. A Sátán védi saját állásait. Elsősorban azzal próbálkozik, hogy a pap beletörődjék az adott helyzetbe, a plébánia megszokott középszerűségébe. De az Isten embere erőteljesen kezdi a munkát. Minden szava csupa tűz és az Istenről úgy beszél, mint aki számára a legfőbb élő valóság. Nem sokat törődik a külső formával, a talaj előkészítésével; hogy az időjárásból, a termésből vagy szórakoztató történetekből kiindulva végül a lelkiekre terelje a társalgás menetét. Erre a sok körülbeszélésre neki nincs ideje. Rögtön a lé