A Szív, 1975 (61. évfolyam, 1-12. szám)
1975-12-01 / 12. szám
- 536 használja senki - mondták- ott jól érzed magad majdagyönyörű svájci hegyek között. A meghívást megköszöntem és természetesen elfogadtam. Svájc legszebb részén, Engaddin völgyében, St. Moritzban állt a ház és a lakás, melynek vendége voltam két hétig. A lakás elbűvölő tájra nézett ablak-szemein keresztül. Sokszor ültem az ablakok mögött, különösen, ha félnapos sétáimról visszajöttem, vagy ha esett az eső. Egyik nap kora reggel miséhez készültem. Az ebédlőasztalra tettem akelyhet, a magammal hozott ostyát. Gyertyát gyújtottam, egy kis feszületet tettem szembe magammal és elővettem a kis misekönyvet. A mise haladt, ahogy szokott. Huszonhét éve misézem, szinte mindennap. Miséztem kínai templomokban, kínai házak szűk szobáiban, nagy, díszes templomokban, egyszerű kápolnákban Kínától, Kanadán keresztül Amerikáig, Európa sok országában utazásaim közben. Miséztem a karibi szigeteken, Mexikóban, Egyiptomban és a Szentföldön. Most St. Moritzban, egy lakás ebédlőjében miséztem. A bevezető bűnbánati imák után a könyörgés, a lecke, evangélium következett. Megrendülésem a fölajánlással kezdődött. Ahogy az ostyát és kelyhetfelemeltem, tekintetem az ablak előtti tájra vetődött. Alattam a tó mozdulatlan kék tükörsímaságában ragyogott. Mögötte a hegyek torlódtak iszonyatos meredek-magasságba. Fönt az ég kitárult mérhetetlen kékje a tóba nézett és a havas hegyek is mintha lehajoltak volna a tó fölé és nézegették volna magukat. Nem zavarta a misét ez a kép, inkább talán segítette. Olyan volt mint egy szentkép, Isten kezeműve az áldozati oltár díszítéséül. Amikor az átváltozáson túl voltam és az áldozáshoz közeledtem, hirtelen megrázkódtam és remegni kezdtem. Egyszerre úgy ér reztem, hogy Isten ekkora szeretetét elviselni nem tudom. Olyan valóságos volt Krisztus Kereszthalálának megújulása a mise folyamán, hogy túl kicsi, túl nyomorult kis teremtménynek éreztem magamat ahhoz, hogy be tudjam fogadni emberfeletti méreteit. Kicsiségem, emberi méltatlanságom egyre nőtt, Krisztus mindent átölelő áldozata egyre túlnőtte azt. Úgy tűnt, hogy vérző karjaival akeresztről lehajol, magához öleli az egész világot. Mosolyogva, ahaldoklás fájdalmával öleli át. Ölelése gyengéd, megbocsátó, mindent tudó, mindent feloldozó. Leírhatatlan élmény volt ez. Mikor "Remete a rengetegben" című beszámolómat megírtam, ezt a fejezetet kétszer átírtam, végül is kihagytam a közlésből. Ma sem kísérlem meg, hogy leírjam ezt a mindent átható krisztusi Jelenlétet. I
