A Szív, 1975 (61. évfolyam, 1-12. szám)

1975-12-01 / 12. szám

- 334 legalább tizenöt éve történt, frisses égét és valóságosságát a mai na pig sem vesztette el.

Csak ennyi történt. Egy meleg nyári napon, ebédutáni időbei a házból, ahol laktam, kiléptem és a parkban sétáltam. A házat lan kás domb vette körül. A bokros lejtőhöz érve álmosságot éreztem é leheveredtem a füves, száraz-leveles, puha földre.

Aztálmodtam, hogy haldoklóm, meghaltam és szétosztom: min a víz hatolok bele a földbe. Nem volt kellemetlen érzés, sőt, az el lenkezője. Felszabadulást éreztem valami eddig nem tapasztalt meg kötöttségből. Egyesültem az elemekkel, melyekből vétettem, melybe testi valóságom született és mely magához kötötte szellemi, lelki va lóságomat is. Most mintegy kiszabadultam ebből a megkötöttségbe és míg egyrészt elkeveredtem az anyaggal, melyből formálódtam, vég' telenörömöt és nyugalmat éreztem egy határtalan kiszabadulásban é: szertetárulásban. Mikor fölébredtem, két marok földet tartottam ; kezemben. Homokos föld volt, száraz levelek darabjaival és néhám fűszállal keverve.

Ez az álom fejezi ki azt az érzést - éppen ellenkezője útján - amit a súlyos betegség okoz bennünk. Nemcsak zavart és egyensúly- vesztést fizikai egészségünk rendjében. Nemcsak társadalmi zavart az emberekkel való közösségi életünkben, de "kozmikus zavart" is. Egyensúlyvesztést a magunk testi, pszichológiai és lelki egyensúly- zavaránkeresztül az egész kozmikus renddel, melynek tagjai vagyunk.

így ez a zavar nyomasztó érzést, nyugtalanságot, tehetetlenség-érzést, hiány-érzést, negatív-alapérzést okoz bennünk. El vagyunk különítve egészséges magunktól, egészséges kapcsolatainktól az egészséges emberekkel és el vagyunk különítve a kozmikus együttélés egészséges teljességétől is.

JjÄAz "elkülönödés" érzése talán legintenzívebben akkor érintett,

amikor ott feküdtem kinyúlva, előkészítve a műtétre egy teremszerű helyiség sarkában. Tolókocsin gördítettek le ide korareggel, miután többféle injekciót adtak belém. Most egyedül hagytak a sarokban. Láttam egy asztalfélét a terem közepén, fölötte lámpákat. Ápolónők műtéthez előkészítve, maszkkal arcukon, tolókocsikkal közeledtek a műtőasztal felé. Ismeretlen műszerek csillantak meg a fényben. Három orvos állt egyik sarokban. Beszélgettek. Tehát körülvettek az emberek, éppen most értem dolgoztak, vagy arra készültek, hogy segítsenek rajtam, mégis elemi erővel éreztem magányomat. Bíztam bennük, de tudtam, hogy képességük nem határtalan. Csak annyira képesek, amennyit emberi természetem megenged, vagy kibír, - az emberek százai halnak meg naponta orvosok közelében.