A Szív, 1975 (61. évfolyam, 1-12. szám)
1975-09-01 / 9. szám
- 386 kell mindenütt - és minél gyorsabban - ültetnünk a gyakorlati keresztény életbe. Minél tovább halogatják valahol ezek átültetését, annál biztosabban "elalszik" az ügy; igazi átütő erejükből csak veszthetnek ezek a határozatok az elodázás következtében. A Szentév megújulásának kegyelmi vizeiből gyorsan és határozottan kell merítenünk; az Egyház megújulási processzusát nem szabad lelassítanunk sem közöny, sem érdektelenség, sem bizonyos fásultság miatt. a z új idők új igényeihez kell alkalmaznunk a lelkek gondozásának hagyományos pasztorális formáit. Ennek szükségesvolta a legutóbbi zsinat óta élénken él a katolikus körök tudatában is. Könyvek és rö- videbb lélegzetű írásművek sokasága jelent meg erről a kérdésről; kongresszusok, konferenciák és vitadélutánok a legszélesebb rétegek elé tárták korunk Egyházának ezt az égetően fontos problémáját. Az is világos ma már mindenki előtt, hogy a korhoz való alkalmazkodás korántsem egyszerű feladat. Mi is ennek a helyes értelemben felfogott alkalmazkodásnak e- gyik elengedhetetlen feltétele ? Elsősorban az őszinte igénye, kívánalma és akarása az adaptációnak. Sok esetben pedig éppen ez hiányzik. Vannak ugyanis, akik jó lélekkel hajlandók elfogadni új módszereket a régiek helyébe, közben azonban valahogy mégsem él bennük a meggyőződés, hogy ezekre valóban missziós imaszándék* szüksé&ünk is van s tudatukban avagy tudatuk alján az a vélekedés él bennük, hogy régi és bevált módszereket kár elhagyni pusztán a- zért, hogy bizonytalan újakkal kísérletezzünk. Senki sem tagadja, hogy a lelkek gondozásának eredményes módszereifejlődtekki amúlt- ban az Egyházban. Az is tagadhatatlan azonban, hogy korunkban ezekkel csak a jóakaratú hívők körében mutathatunk fel eredményt és a régi módszerek csődöt mondanak, mikor apostoli jószándékkal az Egyháztól közben elidegenedett tömegekre akarjuk eredményesen alkalmazni őket. Szekularizált vagy szekularizálódó korunk emberét nem tudjuk régi lelkigondozási módszerekkel megközelíteni. Óvakodnunk kell azonban egy másik végletes magatartástól is az új módszerek keresésekor. Attól, hogy az újítás láza úgy elkapjon bennünket, hogy kellő megfontolás nélkül újítsunk. Amikor az újat csak azért akarnánk, mert "új" s nem vizsgálnánk meg előbb, vajon csakugyan fejlődést, a régiek kiegészítését, megjavítását jelentené * "...hogy a missziós leiki gondozással foglalkozó papok, szerzetesek és világiak módszereikben a mai igényekhez alkalmazkodjanak."