A Szív, 1975 (61. évfolyam, 1-12. szám)

1975-07-01 / 7. szám

- 319 évig az én tanítványom volt. Vizsga után hamar állást kapott az egyik vállalatnál. Szíve azonban egyre az iskolába vágyott vissza. Tovább szeretett volna tanulni igazi, négy éves egyetemen. A matematika volt a kedvenc tárgya. Végre szülei belementek. Abbahagyta a munkát és beiratkozott az okoyamai női egyetemre. Szülei nagyon szerették ezt alanyukat. Érte mindenre készek voltak. Apja például (gimnáziumi igazgató volt) azt mondta egyszer, hogy ő is hajlandó meg- keresztelkedni, ha lányuk megkeresztelkedik. Meg is tette feleségével együtt. Am japán voltát nem tudta megtagadni. Egyik ismerősük egyetemista fia éppen akkor végzett az orvosi fakultáson. Keresve se lehetne jobb időt találni a házasságra! A gondolatot tett követte. Ü- zentek dédelgetett lányuknak Okayamába, hogy azonnal jöjjön haza, mert lakzi lesz. - De az egyetem! - rémült meg a lány, akit Yaszu- kónak hívtak. - Azt felejtsd el! - Yaszukó hozzám jött panaszkodni. Kérdésemre megmondta, hogy ha ő semmi áron nem akarna ehhez a fiúhoz férjhezmenni, szülei nem kényszerítenék erőnek-erejével a házasságra. Végeredményben mégis csak rajta múlik. - Szereted a fiút? - kérdeztem. - Szeretem-e? Hisz alig találkoztunk eddig egy párszor. - De hát édesanyád mit szól az ilyen házassághoz? - Azzal vígasztal, hogy őis csak egyszer látta az apámat, mielőtt hozzá ment volna. - S te belemész az esküvőbe? - Yaszukó egy kicsit makacs, majdnem férfias lény volt. - Igen, már eldöntöttem. - No, ha döntöttél, akkor csakugyan jobb, ha nem gondolsz többé a matematikára. - Nemsokára meg is tartották annak rendjén-módján az esküvőt.

9/ De még azt hihetne az olvasó, hogy nekünk Japánban csak Iá- nyokkal és asszonynéppel van dolgunk a misszióban. Látogassunk el hát a férfiakhoz is! Egy délután telefonál a köbei nagy nemzetközi kórházból az egyik nővér: volna itt egy férfi, épp most hagyta el a kórházat. Keresztény szeretne lenni. Elv állatnám-e? • Hát csak irányítsa el hozzánk - válaszoltam. - Szép, tagbaszakadt legény volt, lehetett harminc éves. Arcán is látszott, hogy nem buta. Felelősségteljes, jó posztja volt az egyik vállalatnál. Becsületére legyen mondva, jött az oktatásokra szorgalmasan. Vett magának mindjárt egy szép, nagy Bibliát is. Talán félévig tartott a nagy buzgalom. Lassan kezdett elmaradozni. Ó maga bevallotta, hogy gyengéje a "szaké", a japán rizspálinka. Aki pedig ismeri a japán férfivilágot, főleg az üzletemberekét, politikusokét, vállalatok tárgyalóasztalainak tagjaiét, köny- nyen hozzá tudja gondolni a szakéhoz a szép lányokat is, például gejsa képében. Azóta se hallottam a jó Kaszivagi szánról. Csak akkor jut eszembe, ha a névjegyek között az 6 nevére bukkanok. Kár. Komoly férfi volt. (folytatjuk)