A Szív, 1975 (61. évfolyam, 1-12. szám)

1975-07-01 / 7. szám

- 310 Zsidó értelmiségi családból született Párizsban 1909 február 3-án. Apja orvos, anyja nagy műveltségű asszony. Kislányuk semmiféle vallásos nevelést nem kapott. "Szüleim és bátyám közt a legteljesebb agnoszticizmusbannőttem föl"- írjamagáról. Otthonuk azonban nem volt híjával a meleg szeretet légkörének és a tágas szellemi horizontnak. Hamar kifejlődik benne az együttérzés a szenvedőkiránt. Az első világháború elején egy katonalátogatójuk fedi fel előtte az állóharcok szenvedéseit. Az ötéves Simone lemondcukoradagjáról, hogy azt küldjék el a katonáknak, a nélkülözőknek. Az évek múltával egyre határozottabbá válik benne az a vágy, hogy átadja magát a világban u- ralkodó szenvedésnek. Kiváló szellemi képességei mindig az élvonalba helyezik az iskolában, de bátyja, André, aki kiváló matematikus, szellemi fölénye miatt sokat szenved. "Tizennégyéves koromban teljes reménytelenségbeestem, meg akartam halni - írja megint magáról - tehetségem, természetes adottságaim közepes volta miatt". Nőlétével sem tudott kibékülni ebben a férfiteljesítményekre berendezett világban. A középiskola elvégzése után egy évig hallgatja a kor egyiklegkimagaslóbb filozófiatanárát, Alain-t*. A magával ragadó gondolkodó, aki tisztelt minden vallást, de a tiszta ész misztikájához szeretett volna eljutni, nemzedékeket nevelt a IV. Henrikről nevezett híres líceumban.

A francia irodalmi körök egyik híressége, Simone de B e a u v o i r, Sorbonne-/ éveiből emlékszik reá s ezt írja róla: "Érdekelt személye, mert intelligenciájának nagy volt a híre. Különc ruhaviselete is felhívta rá a figyelmet. Ka to na zubbonyhoz hasonlító kosztűmkabátja zsebéből mindig kikandikált a kommunista újság, a 'l'Humanité' egyik száma. Akkoriban nagy éhínség pusztított Kínában sazt mondják, ennek hírére zokogni kezdett. Bevallom, ezek a könnyek még jobban tiszteletére hangoltak, mint filozófiai tehetsége. Irigyeltem benne azt a szívet, amely az egész világért képes dobogni. Egyszer sikerült a közelébe férkőznöm. Nem tudom már, hogyan kezdődött beszélgetésünk, csak arra emlékszem, ahogy ellentmondást nem tűrő hangon kijelentette: egyetlen dolog számít ma a földön, a Forradalom, amely majd mindenkinek ad eleget enni. - En erre azt mondtam: nem bol* igazi nevén: Emile-August C ha r t i e r (1868-1951). A külföldön alig ismert, a francia szellemi életre annál nagyobb hatású gondolkodó normandiai katolikus létére haláláig nem tudott megbékélni a "dogmák egyházávaf, nevelési eszményében is inkább a "kiválók" felfedezését és továbbképzését tartotta fontosnak, mint a modern nevelés "mindenkinek egyenlő lehetőségeket" biztosítani akaró rendszerét.