A Szív, 1975 (61. évfolyam, 1-12. szám)
1975-06-01 / 6. szám
- 281 várja. Erről az Istenről hiszi, hogy az embernek nem halálát, hanem üdvösségét akarja. Az Egyház nem saját tapasztalataiban, nem a maga elképzeléseiben, mégcsak nem is pillanatnyi igényeinek megfelelően hisz. Az Egyház a Názáreti Jézusba helyezi hitét s úgy hisz Jézusban, mint Aki a láthatatlan Isten képmása. Ezazahit, ami Egyházzá teszi az Egyházat s tagjaivá bennünket. Ez is egy megoldás... z esküvője előtt közvetlenül - annak ma jó pár éve - volt az az érzése, hogy most még mindent "meg nem történtté" kellene tenni. Persze semmi sem lett belőle. Talán azért, mert környezete akkora nyomással nehezedett rá. Végtére is minden elő volt készítve az esküvőre. Egyedül meg különben is gyenge és erőtlen volt ahhoz, hogy mindenkivel szembeszállva ki tudja harcolni a döntést, a változtatást a meglévő helyzeten. Azóta is állandó nehézségek gyötrik. Valami nincs rendben a házasságával. Nem lenne abban semmi rendkívüli sem, ha egyszer a sarkára állna és nyíltan megmondaná: ebből elég volt. De gyermekei vannak és tudja, mivel tartozik nekik. Különben sem akarná soha csak úgy lerázni magáról a felelősséget, amit a házasságkötésnél az élettársát, a férjét illetően is magára vállalt. A férje. Menthetetlenül az uralkodó típushoz tartozik. A legkisebb reménye sincs arra, hogy ezen a vonalon valamit is változtatni tudna rajta. Ezt a vonását különben is az apjától örökölhette. Az volt olyan. Mint valami ókori pátriárka 'kormányozta" mindig az egész családot. A fia annyira megszokhatta ezt a stílust, hogy most már nem lehet kiszabadítani belőle. Ma azt is világosan látja, hogy férjével soha nem élhet olyan eszményi házasságban, mint amilyet leánykorában maga elé képzelt. De arra is erősen elhatározta magát, hogy mindezek ellenére igyekszik a legtöbbet és a legjobbat kihozni ebből a házasságból is. Alkalmazkodik, amennyire szükséges, az adott körülményekhez. Kerüli az összetűzéseknek még az alkalmát is és nem ad módot felesleges és haszon nélküli vitatkozásokra. De azért pontosan tudja, hogy mit akar, ha férjében azt a benyomást kelti is, hogy önállótlan egyéniség - pusztán azért, mert nem mond ellen neki. Kiegyenlítő szerepet akar játszani. Menteni azt, amit a férje