A Szív, 1975 (61. évfolyam, 1-12. szám)

1975-06-01 / 6. szám

I

gyanazok lényegükben, mint mindig voltak s azok is maradnak. Ezek megváltoztatásával még eddig mindig hiába kísérleteztek.

Azt meg kell engednünk, hogy a családon belül a tagok egymással való kapcsolata gyorsabb átalakuláson megy át, mint a nyugodtabb régi világban. Az itt észlelhető változások között - mint a gyermekek nagyobb és fiatalabb korban bekövetkező függetlensége vagy a feleség munkavállalása - valóban változások a régi formákhoz képest, de korántsem forradalmi jellegűek. Mások, mint a gyermekek csökkent száma, a hosszabb életkor, a réginél több évre kiterjedő "üres fészek" az öregek számára - valóban változások a múlthoz képest. Bár ugyanakkor tévedés lenne azt gondolni, hogy a ma demokratikusabb és egyenlőségi légkörében egyszeriben eltűnt a családokból a másikon való uralom vágya, az elnyomás, sokszor egyenest kegyetlenség. Hasonlóképpen naív az az elképzelés, amely a régebbi idők kevésbé demokratikus családi berendezkedésében úgy gondolja, semmi se volt sose a szeretetből, az egymás megbecsüléséből és az őszinte tekintélytiszteletből. Az emberi természet jósága ugyanis sokszor képes igazságtalan társadalmi berendezkedéseken is túlemelkedni - mint ahogy az emberi gonoszság is képes a legnagyobb egyenlőséget és demokratizált körülményeket is megmérgezni.

Családunk rajtunk kívül álló tagjaival rendszerint az a bajunk, hogy m ás ok, mint mi vagyunk. Nemcsak abban, hogy más nemhez tartoznak vagy más a koruk. Egyszerűen más emberi lények, mint amilyenek mi vagyunk; más magatartásuk, értékviláguk, reményeik és életstílusuk. Más ébredés után a hangulatuk, mint a miénk, nem szeretik azt az ételt, ami a mi kedvencünk; a vakációról is más az elképzelésük: egy helyben akarnak ülni, amikor mi utazni szeretnénk. S ha elméletben el is fogadjuk, hogy mindenkinek joga van a saját ízléséhez - a gyakorlatban bizony nehéz elviselni valakit, aki annyira más, mint mi vagyunk. És sokszor nem is a legnagyobb kü- lönbségekmennekidegeinkre, hanem az egészen aprók - ahogy a másik a villáját tartja, vagy ahogy elalvás után horkolni kezd.

Valljuk be őszintén, nehéz valakit szeretni, aki oly sokban különbözik tőlünk. De ez a szeretet egy kicsit könnyebb lesz, ha arra gondolunk, hogy a különbséget az Isten teremtette belénk s Ő nagyon is meg van elégedve ezzel. Szeret is mindegyikünket, minden különcségünkkel, sajátosságunkkal, furcsaságunkkal. Egyetlen Fiát nem a- zért küldte a világra, hogy egyformává tegyen bennünket, hanem hogy erőt, hitet és reménységet adjon nekünk annak felismeréséhez, hogy a "másik", akit szeretünk s aki annyira különbözik tőlünk, egyéniségével tulajdonképpen az O isteni jóságának sokoldalúságát mintázza. A keresztény családi eszmény tehát nem abban áll, hogy tiszteljük- 245 -