A Szív, 1975 (61. évfolyam, 1-12. szám)

1975-05-01 / 5. szám

- 234 kodó voltam. Kiderült azonban, hogy lengyel-zsidó főiskolai tanár, jól beszéli a német nyelvet és kémgyanű miatt már hónapok óta a hadbíróság foglya.

Mikor meghallotta aGPU-nál tett vallomásomat, összecsapta a kezét. - Uram, - mondotta - tudja, hogy ez a vallomása legjobb esetben életfogytiglani ólombánya Szibériában?! Akarja családját még egyszer viszontlátni? Akkor figyeljen ide. - Es elejétől végéig elmondotta, mi történik majd ezentúl velem és mi legyen az én magatartásom.

Kifejezhetetlenül meleg érzés futott végig rajtam ez iránt az emberiránt. Szívből jövő hálát éreztem iránta. Megfogadtam minden tanácsát. Az események pedig hajszálpontosan igazolták őt. Látnoki erővel megjövendölte a sorsomat! Tanácsának követése azonban a GPU-nál elszenvedett kínzások sokszorosának megismétlődését jelentette számomra. De lelkierőm már nem hagyott el! Eszembe jutott Perlaky Lajos megállapítása, "A ma é- letművészete" című könyvében, amely szerint "csak azok az ő- rák értékesek, amelyekért szenvedéssel fizetünk". A fájdalmas rózsafűzér minden titkához pedig hozzáfűztem: ... amihez képest semmiség az én megpróbáltatásom !

Amikor a vizsgálóbíró minden kísérlete sikertelen maradt, át akartak adni annak a GPU-nak, amely vallomásra kényszerí- tett. De a háború utolsó napjaiban már olyan nagy volt a mozgás, hogy az engem kísérő járőr a GPU-t már nem találta. Egyheti keresés után, dolgunkvégezetlenül tértünk vissza. - Én pedig ebben a tényben is az irgalmas Jézus magasztos kegyelmét és segedelmét éreztem azokban a szörnyű nehéz órákban simogató melegséggel keblemben.

Visszaérkezve a hadbíróság vezetője elé vittek. Ez volt az utolsó kihallgatáson. Utána Szombathelyen átadtak a magyar rendőrhatóságnak. Megmenekültem és számtalanszor vetettem fel magamban a gondolatot: méltó voltam-e erre a mérhetetlen kegyelemre? Napi három-négy rózsafűzérimám irgalmas meghallgatásra talált! Hála a kegyes közbenjárásért a Szűzanyának!