A Szív, 1975 (61. évfolyam, 1-12. szám)
1975-05-01 / 5. szám
- 211 a drága isteni harmatot, széthintsem azt a lelkekre. A lelkemben visszhangzott Jézusnak a kereszten elhangzott kiáltása: Szomjazom! Ez a szó eddig ismeretlen buzgóságot váltott ki belőlem. Jézus szomját a- kartam csillapítani és én magam emésztődtem a lelkek iránt érzett szomjúság miatt." Teréz megérti, hogy a társadalom szemében elítélt és elvetett bűnöző is a Keresztrefeszítettől kapja a megbocsátást és az életet. De ugyanakkor azt is átéli, hogy a kereszt alatt mindnyájan bűnösök vagyunk. Rádöbben arra, hogy a kereszt igazi titka: a szeretet. Ezt a szeretetet akarja most szétosztani a bűnösöknek, mert őt, a bűnöst, a gyengét is ez a szeretet váltotta meg. Esafiatal lány megéli a fogadni és adni tudó szeretet csodálatos misztériumát s ez teszi őt lelkileg véglegesen éretté, felnőtté. A továbbiakban pontosan tudja, mit kell tennie. Kivárja az alkalmas pillanatotésPünkösd hétfőjén előadja tervét apjának: azév karácsonyát már a Kármelben akarja tölteni. Louis Martin, akinek egészsége már e* rősen hanyatlik, nem emel kifogást - annál inkább az egyházi vezetők. Nehéz diónak bizonyul Teréz nagybátyja is, aki eleinte hallani sem a- kar a 14 éves lány "botrányos" tervéről. A kolostor pap-előljárója is, De- latroétte abbé, olvaszthatatlan fagyossággal áll ellen Teréz könnyeinek, érvelésének. Bayeux püspöke több jóindulatot árulel, de már az év októberében vannak... Az őszhajú apa és két lánya beneveznek egy római zarándokútra. A két idősebb nővér, akik akkor már a Kármelben élnek, együtt fogalmazzák meg a kérést, amit Teréz Rómában magának a pápának akar előterjeszteni. A szép szőkehajú lány, a zarándokcsoport legfiatalabb tagja, és nővére, Céline, gyakran kerülnek útjukon az érdeklődés középpontjába. A normandiai Teréz életében először látja Párizst, Svájcon keresztülhaladva először lát nagy hegyeket, vonatjuk átgurul az alig hat éve elkészült Gotthárd-alagúton. Milánó, Velence, Pá- dua, Bologna, Lorettó után november közepén érkeznek Rómába. Nyolc napon át a város nevezetességei kerülnek sorra. A katakombák, a bazilikák. A Colosseum látogatásakor történik a nevezetes szökés: a két lány • az ötletTerézé! - átmászik a korláton és lábuk alatt görgő kavicsokon és kőtörmeléken ügyesen leszánkáznakazaréna közepére. "Nagyot vert a szívem - számol be a történtekrőlTeréz. • Megcsókoltam az első keresztények vérétől öntözött földet, azt a kegyelmet kértem Jézustól, hogy vértanú lehessek. Szívem mélyén megéreztem, hogy kérésem meghallgatásra talált!" - Aztán a híres templomok és kolostorok következtek. Az előkelő úti társaság megtekint egy ősi kármelita rendházat is. Teréz ismét elkódorog, most a klauzúra irányában. Egy idős olasz szerzetes rémülten integető nőnemű betolakodónak, ismételgeti a félelmetes "ex-