A Szív, 1974 (60. évfolyam, 1-12. szám)
1974-02-01 / 2. szám
90 olvasóink tollából mondtam, meg vagyok győződve arról, hogy a Szűzanya megszabadít bennünket". 23 napi utazás után Focjaniba érkeztünk. Ott fertőtlenítettek bennünket és a betegek, köztük én is, a táborban maradtak. Az egészségesekkel másnap tovább indult a szerelvény a Fekete-tenger egyik kikötője felé, ahonnan hajóval akarták őket Oroszországba szállítani. Mindnyájan igen szomorúak voltak. Az utolsó reménysugár is elhagyta őket. De a Szűzanya nem hagyott el bennünket, meghallgatta fohászainkat! Augusztus 22-én, Szűz Mária Szeplőtelen Szíve ünnepén, jött a parancs: hadifoglyok, akik útban vannak Oroszország felé, vagy romániai, magyarországi táborokban tartózkodnak, hazamehetnek. (Azok a hadifoglyok, akik már elérték Oroszországot, akkor még nem szabadultak.) A szerelvényünket is visszavezényelték Szegedre s ott kaptuk meg a hazabocsájtási i- ratot. Abban reménykedtem, hogy bajtársaim nem felejtették el néhány héttel azelőtt tett ígéretüket és még Szegeden meggyóntak és megáldoztak. Kiszabadulásunkat természetesen nemcsak az én szerény i- máimnak köszönhetjük. De az a meggyőződésem, hogy nagy része van benne annak a sok-sok rózsafűzérimádkozónak, akik hallgattak a fatimai Szűzanya kérésére. Emlékszem, még Jánosházán, a táborban, mennyire megörültem, amikor egy becsempészett újságban azt olvastam: "A háború végét kiesdekeltük a jó Istentől, most nem szűnünk meg imádkozni, míg a hadifoglyok is mind haza nem térnek. Velem is úgy van, mint a megszállottal, akit az Úr Jézus meggyógyított s azt mondta neki: "Térj vissza otthonodba és beszéld el, milyen nagy jót tett veled az Isten. - Erre az bejárta az egész várost és elhíresztelte, mily nagy jót tett vele Jézus" (Lukács 8,39). En is hirdetni akarom, mily nagy dolgot művelt az Úr Jézus a fatimai Miasszonyunk közbenjárására mivelünk, hadifoglyokkal. ▼ Németországi (Münchingen, Stuttgart mellett) le. Olvasónk a cikk szerzője. Ezek a sorok többször is megjelentek nyomtatásban. Franciául a fatimai kegyhely nemzetközi értesítőjében, németül több nyugat-németországi egyházi lapban. Magyarul a "Vasárnapi Levél", a "Fatimai Kálvária Hírei" és - ahogy ő írja - a ”svájci kiadású Európai Katolikus Magyarok lapja" hozta. Mi Is örömmel közöltük.